Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

3. A tisztviselők, választmányi tagok, számvizsgáló bizottsági tagok választása: el­nök és főtitkár csak örökös tagok közül választhatók (szakosztályi elnököket, akik a kör alelnökei, a szakosztályok választják). 4. A választmány és a tagok szabályszerű indítványai. 5. A választmánytól a közgyűlés elé döntés végett fejterjesztett ügyek. 6. A választmány határozatai ellen beadott fellebbezések. 7. Alapszabály-módosítás. 8. Feloszlás vagy más társasággal való egyesülés (fúzió) és ez esetben a kör vagyo­nának hová fordítása tárgyában való határozathozatal. A közgyűlésről jegyzőkönyvet kell felvenni a közgyűlésen részt vett tagok neveinek feltüntetésével. A jegyzőkönyvet az elnök és a főtitkár, továbbá az elnök által felkért két tag hitelesíti. Az egyesületek működéséről szóló mindenkori kormányrendeletben megállapított tárgyakban való közgyűlési határozatokat (alapszabály-módosítás, fel­oszlás s ezzel kapcsolatban a vagyonnak hova fordítása, a tagsági díjaknak az alapsza­bályszerű mértéken felül való emelése) foganatosítás előtt jóváhagyás céljából a ma­gyar kir. belügyminiszterhez kell felterjeszteni. A közgyűlés tárgyaihoz minden tag hozzászólhat és azokra vonatkozó indítványt tehet. A közgyűlés tárgyaival szoros kapcsolatban nem lévő önálló indítványok csak akkor tárgyalhatók, ha azokat legalább 8 nappal előbb írásban nyújtották be az elnök­nél vagy a főtitkárnál. Ezeket - mint önálló indítványokat - a választmány javaslatával ellátva külön pontként kell felvenni a tárgysorozatba. 13. § A közgyűlés határozatainak érvényessege. A közgyűlés határozatképes, ha azon legalább ötven szavazati joggal bíró tag jelen van. Határozatait egyszerű szótöbbség­gel hozza. Alapszabály-módosítás, más társasággal való egyesülés (fúzió), a kör felosz­lása, s ez esetben a vagyon hovafordítása tárgyában legalább a tagok kétharmad részé­nek jelenléte, érvényes határozathoz legalább a jelenlévők kétharmad részének a hoz­zájárulása szükséges. Ha az egyébként szabályszerűen összehívott közgyűlésen a tagok nem jelennek meg határozatképes számban, az elnök 8-30 nap alatt azonos tárgysoro­zattal újabb közgyűlést hív össze, amely a megjelentek; számára való tekintet nélkül határozatképes. A szavazatok egyenlősége esetén a tanácskozást vezető elnök szavaza­ta dönt. A titkos szavazást cl kell rendelni bármely ügyben, ha azt legalább hat jelen­lévő, szavazati joggal bíró tag kéri. 14. § A választmány. A választmány a tisztviselőkön kívül, akik hivatalból foglalnak ott helyet, 48 rendes tagból áll. Ezek közül tizenkettőt az irodalmi szakosztály, ugyanany­nyit az általános kulturális szakosztály küld ki saját kebeléből három évre titkos szava­zással, huszonnégy tagot pedig a közgyűlés választ ugyanarra a három évre, ugyan­csak titkos szavazással. Amennyiben két választás között a választmány tagjainak so­rában hiány támad: a legközelebbi közgyűlés pótolja a hiányt. 268

Next

/
Oldalképek
Tartalom