Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

A Kilenclyukú híd

A KILENCLYUKÚ HÍD „Debrecennek van egy vize, Kinek Hortobágy a neve. Arra van egy kűhíd rakva, Kilenc lyukra van állítva. Azon jár a gulya, mines, A bojtárja nagyon kínyes, Azon sétál három dáma, Csaplárosné három lánya. Debrecennek van egy vize, Kinek Hortobágy a neve, A fél sarkán vízi malom, Körül legeli a barom." A leírás pontos, mi is csak adatokkal tudjuk alátámasztani. Mint a dal tanúsítja, a híd már építésekor igen népszerű volt. A Hortobágy el sem képzelhető nélküle, szimbóluma annak, a hídi vásár is róla kapta a nevét. Szép Ernő találóan nevezi a „magyar óceán mólójának", mert kőpárkányáról meg lehet bámulni a „nagy semmit". Szabó Dezső ugyan elégedetlenül írta, hogy látott egy „idomtalan hidat, melynek az volt a legfőbb sajátossága, hogy nincs folyó alatta", de Csontváry gyönyörű festményéről nem hiányzik semmi. A híd története sem köznapi. Eleinte komp volt a folyón, és ha az alacsony vízállás megengedte, egyszerűen gázlókon közlekedtek. Emiatt azonban mindig máshol kellett biztonságos átkelésről gondoskodni, aminél egy híd mindenképpen jobb megoldás volt. Épült itt fahíd, talán a mostani kőhíd helyén. A XVIII. századi adatok szerint az ország északkeleti részét átszelő fő kereskedelmi útvonal mindig itt vezetett át a folyón, de már 1343-ból van arra adat, hogy rév illetve fahíd biztosítja itt az átkelést, persze vámszedés terhére. Debrecen hamarosan meg«f 277