Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Pusztai legeltető állattartás

a földben nem. Azok támadnak fel, akiknek utódaik vannak, amikor azok megszületnek, már föl is támadnak." (Papp J. 1992.) A pásztorok istenhite talán meglepően racionális. Ám, ha belegondolunk, hogy ha valaki a természetben annyira kint él, mint ők, akkor nem is lehet nagyon más a hite, hiszen minden a szeme előtt történik a születéstől a halálig, minden. Egyébiránt nincs igazán nagy különbség pásztor és szülőfaluja hitvilágában. Ha mégis, akkor a természet pontosabb ismeretéből következő racionalitás mértékében különböznek. A pásztorhiedelmekben kétirányú hatás fedezhető fel. Az egyik a Nagykunság felöl érkező, református vallással párosult, a másik a borsodi, római katolikus hatás, és van egy enyhe nyírségi görög katolikus beütés is. Ami igen fontos: felekezeti ellentétekről nem szólnak a források, noha vegyes vallású a táj legtöbb falva. Az igaz, hogy tréfás szurka-piszkaként a katolikus varnyaknak nevezi a kálomistát (reformátust), amaz meg jeges-hónaljúnak a pápistát. Jelen van azonban a pásztori hiedelemvilágban jó néhány olyan elem, mely ősvallásunkban gyökerezik. Ezek az elemek azonban nagyon keverten jelentkeznek, a tátos-tudós-garabonciás-látóember-boszorkány-sárkány, és bizonyos szellemek képében. A kiindulás a táltos-hit, de az eltelt ezer év során keresztény gyökerű babonák, és hát a természetes jelentésromlás folyamata elhomályosítja az eredetit. A táltosemberről szóló történetekben a tátos születik a feladatra. A leendő táltost a többi táltos választja ki, és emberfeletti tudással látja el, ha akarja, ha nem. A természetellenes csonttal történő születés a kiválasztottság biztos jele (fog, hatodik ujj, stb.). A garabonciásban már letompulva látszik a táltosi tulajdonság, de ami közös, az az ember- és természetfeletti tudás. A legendás alak valahogy a debreceni kollégium diákjaihoz is kapcsolódik, hiszen a pásztorok és a diákok közt a XVI. századig visszavezethető az ismeretség. A környék falvaiba jártak a diákok az ünnepek alkalmával legációba, máskor meg szuplikációs körútra. Feltűnő fekete tógájukban megfordulhattak egy-egy útba eső pásztortanyán, ahol például tejet is kérhettek. Ha a pásztor nem adott, a latinos műveltségű deák mondhatott valami érthetetlen cifrát, aztán továbbállt. Ebből kerekedett az a hiedelem, hogy ha a pásztor sorsa hirtelen rosszra fordul, akkor arról az elzavart garabonciás deák tehet. „Mert ha az megharagszik, olyan zivatart csinál, hogy még a kunyhót is elhordja a szél." Ha pedig a pásztort