Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Pusztai legeltető állattartás

nes börpillangókkal. Ugyanide rögzül a sallang, ami nyugalmi állapotban a kézfejet takarja. A 2-3 méter hosszú sudár tagolása: Az ostorfű a telekkel, ami a nyélfűn kiképzett nagyon erős, szinte merev nyersbőr karikához kapcsolódik. A kenderkötélte — amiből semmit nem látunk - fonják rá a hasiból hasított szíjakat, mégpedig 8-10, de akár 24 ágból indítva. A sokágú fonatot kígyóhátasnak mondják, utalva a kígyó finom bőrmintájára. Minél több ágú, annál tartósabb, de nehezebb is elkészíteni. Ez a szakasz egyre vékonyodva a dupla szíjból vékony hasi varróval Összeöltögetett szíj-csapóban folytatódik, majd a végére kerül a lószőrből font sugár, mely az éktelen cserdítések hangjáért felelős. Az ostor működésének érdekes fizikája van, mert cserdíteni csak speciális súlyelosztású sudárral lehet. Nem minden karikás felel meg ennek, a hortobágyi pásztor szerint a bugaciak csak kongatni tudnak vele. Erős kart, jó vállizületeket feltételez a használata, no meg laza csuklót, mert az erőltetett forgatástól ugyan nem szólal meg soha ez a nagy tudású szerszám. Azt a bizonyos apró bólintó mozdulatot, amit a nyélfű mozgásának megfigyelésével leshetünk el, nos, azt azért az igazi csikósok gyerekkortól gyakorolják. Amikor ez bekövetkezik, akkor a karikás csapójának addigi körmozgásában egy bekunkorodó hurokforma jelenik meg, ami a hangsebességet átlépve a durranás pillanatában oldódik és visszatér a körívre. Az értők akár egy körön belül négyszer is képesek erre a cserdítést eredményező csuklómozdulatra. Mint már írtuk, a karikással szinte lőni lehet, mégpedig halálos pontossággal. Ahogy őseink, úgy pásztoraink is mindent az övükre akasztva hordtak, vagy a szűrujjba rejtve. A különböző rendeltetésű erszínek a bugyelláris, a dohányzacskó, a késhüvely, stb., mind bőrből készül, azonos stílusban szironyozva, felpillangózva — sőt, a bugyellárisnál hímzéssel — díszítve. A dohányzacskó, vagy kostökzacskó a kostök puha bőréből készül, amihez még egy jókora hasi darabot kanyarítanak a nyúzáskor. így futotta a sallangozásra, a csipkézésre is. A késhüvely (bicskatok) a marha lábszárának, vagy ületinek erős bőréből, nyersen kaptafára húzva szárad formára. Kétoldalt bőrszíjon csúsztatva zárult a fedele, melynek dísze a ráklábnak nevezett színes bőrpillangó sor. Nagy figyelmet fordítottak a kíszsígre, amiben - ha csak funkció és nem forma szerint, - de régi tarsolyművészetünk továbbélését láthatjuk. Ezt azért állíthatjuk, mert őseinkhez hasonlóan szintén bőrövre akasztva viselték, és