Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Pusztai legeltető állattartás

pedig végtére is iparos-művészet volna a helyes megjelölés, ha értelmes volna kategorizálni. Az ősi elemek továbbélésének kedvezett a pásztortársadalom viszonylagos zártsága. Bár a legfontosabb kereskedelmi utak a Hortobágyot is átszelték, mégsem volt jelentős hatással pásztorainkra az ott zajló forgalom. Mintakészletükben minden fontos ősi elem fellelhető: az életfa, a Nap és a Hold, az indás-kacsos ornamentika, a tulipán, a liliom, és a jelentését vesztett fafaragási motívumok közt, nyersbőrős fonatokban, a rovátkolások sajátos kombinációi. Az újabb kori alakos ábrázolások a Hortobágyon nehezen terjedtek, azok a népművészek, akik szamáron búsuló juhászt faragnak szoborrá, inkább népi iparművésznek tekinthetők. Volt azért kivétel, de legfeljebb karcolt minta szintjén. Lovat például az ősi szabály szerint soha nem ábrázoltak teljes testével, mindig csak a lófej került megörökítésre. A többi állat ábrázolásánál ugyanezt tapasztaljuk: a fej önmagában a teljes állatot szimbolizálja. Ha volt idejük, mindent díszítettek, ami csak kezük ügyébe került. A pásztorbotot, karikást, tükröt és beretvást, bicskatokot, kostök zacskót, a szaru só és borstartót, ivótülköt. Fontos tudnunk, hogy nem mindenki volt mestere a díszítésnek. Ez önmagában bizonyítja, hogy a primitív megoldásokat kerülték pásztoraink. Aki viszont néhány saját készítésű szép tárggyal bizonyított, annak híre hamar szétfutott a Pusztában, a többiek bőven ellátták megrendelésekkel. A fizetség sem maradt el, sokszor bárányt, malacot ért egy-egy szép díszítő munka. A díszes tárgyaknak becsülete volt, ünnepkor viselték, használták őket. A pásztorélet jeles napjain, esküvőn, templomban, temetésen, vagy vásárban a pásztor ornátusa: cifraszűr, a lobogó ujjú fehér gyolcsing, a kék gatya, a faragott bot és a nyakba akasztott míves karikás - együtt jelent meg, nem beszélve a szépen felszerszámozott lóról. A művészeti alkotások a XIX. század végére az egyes pásztorok szimbólumai, megkülönböztető jelei. így nem egyforma a pásztorbot, ha azt a gulyás, a csikós, vagy a juhász birtokolja, vagy például a kalap viselet, ahogy arra már kitértünk. A művészi erővel megáldott pásztor, különben is találékony ember lévén, mindent kipróbált, amiben díszítő értéket sejtett. A színes üvegdarab, a rézdrót, a katonagomb, a fésű darabja, sőt, utóbb már a műanyag is megjelent berakásként a botokon.