Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Pusztai legeltető állattartás

A szűrt a szűrszabók készítik, ezzel nem mondtunk újat. E mesterség természetesen a csapókkal együtt élt mindig. így Debrecenben a Csapó utcában volt mindkettő központja. Az 1950-es években dolgozott még a kihalásra ítélt szakmában néhány öreg mester Derecskén, Berettyóújfaluban, Büdszentmihályon (Tiszavasváriban). Ezeket már csak a Népművészek Szövetkezete tartotta el, innét kapták a megrendelést szűrmintás párnákra, női mellényekre, térítőkre, falvédőkre. Debrecen utolsó híres szűrszabói - Harsányi Gábor és Kovács Károly - az 1930-as években anélkül haltak el, hogy tudásukat örökül hagyták volna leszármazottaiknak. Győrffy István: A magyar szűr című tanulmányában részletesen leírja a szűrkészítést. Az alföldi, azaz hortobágyi szűr 11 darabból áll. Szabásukat tekintve ősi formák, tehát minden darab téglalap alakú, görbe vonalú idom nincs köztük. A szűr díszítése rávarrt színes posztóval, vagy gyapjúhímzéssel történik, amit még az egyes darabok összeállítása előtt megtesznek. Tájanként más-más díszítettséget kapnak a szűrök. Megkülönböztetünk debreceni, vagy hajdúsági szűrt, alföldi, vagy kun, bihari, erdélyi, matyó, bakonyi, somogyi szűröket. A szabásuk szerint: a legrégibb nyak nélküli, azaz magyar szűrt, a nyakast és a gallérost. Kezdetben a szűr vállán jelenhetett meg a díszítés, aztán a hónaljtól lefelé az aszályon, majd a háti részen is elszaporodtak a gyönyörű tulipános díszítések. Győrffy szerint az igazi debreceni cifraszűr három hímzésfolttal született és úgy is halt meg, „mert a gallér sarkait, a feleresztések közeit s általában a szűr alját Debrecenben soha sem hímezték". A debreceni cifraszűr legfőbb motívuma a tulipán. „Debreceni tulipántos a szűröm, Gyócs az ingem, a két ujját felgyűröm! Ha felgyűröm fehér mind a két karom, Kivel a babám derekát karolom." Akik azt mondják, hogy a magyar szűr díszítése nem régebbi a XVIII. század végénél, azok valószínűleg még azt is hozzá teszik, hogy a tulipán motívum holland közvetítéssel jutott el hozzánk. Nos, az egyik éppen úgy nem igaz, mint a másik. A tulipán már az Árpád-kori emlékekben, de akár Mátyás idején is általános, tehát folyamatosan a magyar díszítő művészet nagy jelentőségű eleme. Például a fej fafaragásokon az elhunyt női mivoltá-