Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Pusztai legeltető állattartás

ven említett marha-ólak (9 épület) mellett csak legelők találhatók. Ezek a „stállék" tehát aklok lehettek, nem lakóházak. Az ilyen féltetős aklokat teleltető, fészeres akolnak mondják errefelé. A pásztorépítmények többsége történelmi kortól függetlenül egyszerű és egynyári, ahogy azt a legeltetés hagyományos módszere megkívánja. Nem arról van tehát szó, hogy ne tudtak volna jobbat, komfortosabbat készíteni, hanem arról, hogy ilyenekre volt szükség, nem többre. A változások csak a legeltetési rend stabilizálódásával jutnak érvényre, no és a merinó elterjedésével, hiszen kényes a téli tartás körülményeire. Megjelennek a gazdasági központok építményei (Máta, Ohat), a járásokon pedig a juhodák, tehát a fedett merinó aklok, így a jószág nyitott építményei mellett, megszaporodnak a zártabb, fedeles épületek. A pásztor ideiglenes enyhelyel, nádkunyhói vályogfalú, nádtetős tanyákra váltanak. A pusztai építkezésben a legnagyobb változást az államosítás utáni viszonyok idézik elő. A megalomániás csarnokokról, üzemi épületekről — az alkalmatlanságon túl —, mást nem érdemes megjegyeznünk. A következőkben csak a történelmi hagyománnyal rendelkező építményekkel foglalkozunk. Csoportosításuk egyszerű, az egyikbe az állatok védelmét szolgáló, a másikba az ember enyhelyét nyújtó építmények tartoznak. Mindazonáltal az enyhely gyűjtőfogalom, minden fedél nélküli szerkezet ide tartozik, és tudatosan nem nevezi a pásztor épületnek. A másik ilyen gyűjtőfogalom a karám, vagy akár az akol, mely alatt szárnyékot, aklot, karámot egyaránt lehet érteni. Vegyük hát sorra a különböző megoldásokat. Széltől véd a három-, vagy négyszárnyú szárnyék, aminek a XVIII. századtól szárnyaskarám a neve. Lehet hosszú és rövid derekú, de mindenképpen földbeásott nádkévékből készül. A hármas szárnyú Y-ra, a négyes két egymásnak fordított Y-ra emlékeztet, így akármerről fúj a szél, valamelyik nádfal tövében mindig szélcsend van. Építik ménesnek, gulyának, vagy juhok számára. Ha a szárnyékhoz egy esztrenga nevű karámféleség is tartozik, akkor azt a fejős juhászok használják, ennek keskeny ajtaján keresztül engedik a juhokat az ott ülő juhász keze alá. Debrecen város hét pusztáján 1770-ben összesen 373 aklot és 810 ólat írtak össze a közel húszezer legelő jószághoz. A többi építményt lényegtelennek tartották, pedig biztosan volt szépszámmal kalyiba, és más egynyári szerkezet. Ahogy a hodályokról, karámokról szintén nincs külön adat. Jogosan té-