Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Pusztai legeltető állattartás

étke volt a kiadós „kenyérszalonna". A szabadtűzi főzés eredeti technológiája elképzelhetetlen jóféle szalonna, azaz „zsírzó" nélkül. A XIX. századra a mangalica már külföldi piacokon is hódított. A tenyésztés rövid idejű reneszánszát jelentette az ohati, 1943-ban kísérleti gazdaságnak minősített központ, ahol a törzsállomány 50-60-as létszámmal vészelte át a második világháborút. Ez adta utóbb az országos hírnévre szert tevő ohati mangalica törzstenyészet alapját. A beltenyészet elkerülésére először az államilag elismert, Prág Géza-féle csorvási brucella-mentes állományból vásárolt anyakocákkal egészítették ki a meglévőt. A törzs tenyészet kialakításában szerepet kapott Debrecen környéki Zöld- és Nagy-féle magángazdaság, Alsópeterd, Csurgópuszta, Ménesmajor, Mezőhegyes, Nyíracsád, Somoshárságy, a debreceni Növénytermesztési Technikum, és a Hortobágyi Halastó néhány mangalicája. Biológiailag tehát garantáltan rokonmentes vérvonalak együttese jellemezte a kocákat. Az 5 kan, név szerint Baka, Vezér, Betyár, Zsandár és Huszár leszármazottairól pontos nyilvántartást vezettek a beltenyészet elkerülésére. Ezek a - mondhatni köztiszteletnek örvendő - kiváló kanok szaporaságukkal, valamint az utódnevelés szempontjából is jó tulajdonságokkal (pl.: az utódok tejelőképessége) tűntek ki. A tőlük származó egyedek közül több nyert országos minősítő versenyt, így a jó hírű kondából többek az ország más tenyészeteiben folytatták tenyész-karrierüket. Az országos törzskönyvezés szerint szinte mindegyik rekorder sertés az ohatiaktól származott. A tenyésztői munkában elévülhetetlen érdemeket szerzett Anker Alfonz, aki az 1950-es években az Ohati Gazdaság tudományos megalapozottságú szakembere, ő az, aki Kaposvárott a világhírű Kahyb sertést kitenyésztette. A mangalica távoli keresztezései - például Berg és Cornwall fajtákkal -, ahogy azt már a szürke marhánál és a racka juhnál is láttuk, nem jártak sikerrel. A kudarc is lehet információ értékű, hiszen valószínűleg ezen ősi, vagy ősi származású állatok genetikai állománya jóval stabilabb, mint ahogy azt a tenyésztők gondolták. A mangalicának tehát nem volt párja. De milyen is az igazi mangalica? A választ megadja nekünk Botos Imre kondás, aki 40 éven keresztül őrizte őket. „Az igazi mangalica kismalac korában csíkos (!). Felnőtt korában pedig gyűrűs, kétszer göndör szőrű. Lehet szőke, vagy fekete. A mangalica mindig gömbölyű, 250-300 kg-ig meghízik. Zsíros, vastag a szalonnája. Ha meghízott, hüvelykes tenyérnyi vastag a szalonnája. Erős a szervezete, csontozata.