Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Pusztai legeltető állattartás

„javítatlan parasztlovat" a XVIII-XIX. században még önálló fajtaként tartja számon. A kettő közt egyértelműen meg volt a kölcsönhatás, így a fenti meg­fogalmazás nem értékítélet. Aztán Győrffy ehhez a megállapításhoz hozzá teszi, hogy „már az is korcs", Ecsedi szerint pedig a sokféle keresztezés foly­tán a debreceni pusztákon olyan apró, lompos, borzas szőrű lovacskák ta­lálhatók, amelyek kísértetiesen hasonlítanak a közép-ázsiai lovakhoz. Csak hát tény, hogy a korabeli fuvarosok és csikósok, gulyások ezekkel a „macs­ka" lovakkal csodákat tudtak művelni. A XIX. század végi közlések szerint ilyen lovakból állt a debreceni gazdák ménese. (Fenntartásokkal kezeljük te­hát a források értékszavait...) A korabeli tartás jellegzetessége, hogy ezen igénytelen lovak csikói nem­egyszer a szabad ég alatt, a havon jöttek világra, és négy éves korukig ember­hez nem szoktak, nem ismerték a kötőféket, sőt az anyakancákra sem került nyereg soha! A félvad külterjes tartás következménye kétirányú: az egyik nyilvánvaló hatás a természetes kiválasztódás törvényeinek szabad érvénye­sülése, a vasegészségű példányok fennmaradását eredményezi, minden eszté­tikai megfontolást másodlagossá téve. A másik, hogy az ilyen lovak befogása és eredményes tanítása különleges tudást feltételez a korabeli csikósoktól. A Város vezetése azonban be kellett, hogy lássa, az időközben gyors fej­lődésnek induló nyugati lótenyésztés eredményeivel minden praktikuma el­lenére, ez a lovacska nem lesz versenyképes. Piacképes törzstenyésztésre volt tehát szükség. A XVIII. század végén az állam a katonai (remonda) lótenyésztést támo­gatta, és a királyi biztos a városi elöljáróságot is erre buzdítja rendeletében (1785). A fajtareformra több kísérlet történik, előbb Pesten vásárolnak 60 da­rab jóvérű kancát, majd 1828-ban spanyol vérvonalakkal próbálkoznak. A si­keres eredményekre még évtizedeket kell várni és csak 1885-ben kezdődik a méltán sikeres sziki nóniusz története, amikor a mezőhegyesi állami ménes nóniuszai megjelennek a Pusztán. A szabadtartás és a „röghatás", tehát a helyi legelők ásványi anyag és táp­anyag összetétele, valamint a helyi mikroklíma már néhány évtized alatt éreztette a hatását, és a sziki nóniusz, mint elismert fajta kialakulásához ve­zetett. De arról se feledkezzünk meg, hogy az induló állomány válogatott kancái közt ott volt az „eredeti" magyar ló is! A végeredmény szerint a ki­sebb termetű sziki nóniusz erőben, kitartásban, és egészségben felülmúlta mezőhegyesi fajtatársát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom