Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)
A Puszta intézményesített természetvédelme
el. A szikfűszedés is tilos, megfosztva a kispénzű lakosságot egy szerény jövedelemforrástól. Az elkeseredett hangok szerint, lassan nem csak a madarak, hanem az ember rezervátuma is lesz e táj, ha így megy tovább. A Nemzeti Park és a Kht. szakemberei tudatában vannak a közhangulatnak, és jól tudják, hogy az emberek megnyerése nélkül munkájuk sikertelen lehet. Éppen ezért a puszta bemutatása, a tanösvényeken szervezett élő előadás, a megfigyelőhelyek kijelölése, madárlesek építése, no és a látványos idegenforgalmi programok, az állandó pásztor-kiállítások, a magyar háziállat bemutatótól a bika árverésen, pásztortalálkozón, hídivásáron, lovasnapokon keresztül a nemzetközi alkotó táborokig, mind-mind a Pusztát és a természetvédelmet népszerűsítik. Jönnek a látogatók tömegével, belföldről, külföldről egyaránt. Talán meg is csodálják a fegyelmezetten fekvő nóniuszok fölött karikással durrogtató ünnepibe öltözött csikósokat, megveszik a kötelező álnépi csecse-becsét, kiköltekeznek a csárdában, aztán néhány éjszaka után továbbállnak. A helyieknek jó, ha jön a turista, hiszen mint írtuk, az idegenforgalmi bevételek nélkül már elnéptelenedett volna néhány környékbeli falu. A baj ott van, hogy az egész mutatványnak — a jó szándék ellenére — semmi köze nincs egy igazi Hortobágy rehabilitáló programhoz. Ha fennen hirdetjük, hogy e tájat a rajta legelő állat és a természeti törvényeket tisztelő pásztorember tette sajátos értékké, akkor a fenti arányszámok ismeretében sok remény nem lehet az eredeti állapotok visszaállítására. Ha a piac törvényeire, pénztelenségre hivatkozva hagyjuk, hogy 60 ezer birka (és nem juh) minden évben tövig nyírja a gyepet, ha nyugati állatkereskedőknek adjuk el a rövid távú bevételek reményében őshonos tenyészállatainkat, ha a libák százezrei menetelhetnek a márványsimaságúra kitapsikolt sziken, akkor a madárvédelemből, horgászok kitiltásából, és általában: a tiltások és szabályozások hadából önmagában nem lesz tájrehabilitálás. Természetesen fontos missziót teljesítenek a HNP színvonalas oktatási és kultúrtörténeti kiadványai a Daru Füzetektől kezdve, a multimédiás CD-n keresztül, az internetes honlapig (www.hnp.hu). A HNP immáron harmincévnyi munkáját a többször elutasított pályázatok után végül siker koronázta: a Hortobágy-pusztát a világörökség részévé nyilvánították. Hosszú út vezetett idáig, hiszen a megalakulás idején nem hogy hagyománya, de még gyakorlata sem volt az intézményesített természetvédelemnek. A Park néhány év alatt bebizonyította, hogy a pusztulásra
