Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

A Puszta intézményesített természetvédelme

A PUSZTA INTÉZMÉNYESÍTETT TERMÉSZETVÉDELME A Puszta természetvédelme igen-igen összetett, mondhatni: sajátosan egyedi feladat. Nem korlátozódhat csupán a nemzeti kincsnek tekinthető ősi háziállataink védelmére. A növény- és állatvilág millióinak védelme alapfeladatnak tekinthető, miképpen a környezet szerves részét képező emberi alkotások megóvása is - a kurgánoktól a pásztorépítményekig. Kötelező a hagyományos állattartó kultúra rekvizítumainak (eszközök, viselet, pusztai étkek, stb.) megőrzése is. Ezek együttes védelme során a Puszta - miként régen - a társadalom élő szöveteként működve, nem válhat az élővilág valamiféle megközelíthetetlen rezervátumává, vagy az idegenforgalomnak szánt múzeummá. A XX. században megfogalmazódott a természetvédelem alapelve: nem a minden áron való, hanem a fentartható, a természettel harmonizáló fejlődés az emberiség létérdeke. Ezen alapelv szerint jött létre a világ számos pontján a természetvédelmi területek sora, sőt a természetvédelem politikai mozgalommá vált. Az USA-ban elsők közt létesült a Yellowstone Park (1880), majd csaknem 100 év elteltével 1973-ban hazánkban elsőként megszerveződött a Hortobágyi Nemzeti Park. Azóta a hazai nemzeti parkok száma 10-re nőtt. A védett területek fenntartása a gazdag országoknak nem jelent gondot, nekünk azonban igen. A központi költségvetést terheli a feladat, csak az EU-s csatlakozással nyílnak további pályázati lehetőségek. Többek közt ezért is igen jelentős az önellátás szintjén megszervezett gazdálkodás. Az Állami Gazdaság közel fél évszázados tevékenysége bőven szolgál tanulságul arra, hogy a Pusztán mit nem szabad megvalósítani. Éppen ezért a természetvédelem csak olyan hagyományos gazdálkodási formákat támogathat a múltból, amellyek a fenntartható önellátó fejlődést