Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)
A Hortobágyi Állami Gazdaság és utódai
gyar kancákból válogatták ki! Ezek közt fellelhető a török időket átvészelt erdélyi magyar ló is, mely évszázadokra biztosítja a folytonosságot visszamenőleg, no meg a későbbi sziki nóniuszt tekintve a város eredeti kancaállománya. Az apai ágon pedig megtaláljuk a kor legjobb angol telivéreit, illetve angloarab és normán vérvonalait. Debrecen és a Hortobágy kedvelt fajtája lett a nóniusz, és a helyi adottságok miatt - ahogy a tenyésztők nevezik: a röghatás által - tulajdonságai tovább nemesedtek, olyannyira, hogy a sziki nóniuszt önálló alfajtaként jegyezték és jegyzik ma is világszerte. AII. világháborúban elpusztított mezőhegyesi állományt a debreceni DV sütésű nóniuszokból élesztették újjá. Pár év multán a HÁG felügyelte az ország legnagyobb nóniusz törzstenyésztését. A szükséglet a 6o-as évekig még igavonásra is megvolt. A második tönkretevést csak részben köszönhetjük a 6o-as évek gépesítésének. Arról már kevesen tudnak, hogy miként végezte életét a magyar ló ezrével a nyugati vágóhidakon - olcsó pénzért. Ekkorra - mindkét esetben a Csonka-Magyarország területét értve - az eredeti 20-as években összeszámlált 800 ezres állományból csak kb 60-70 ezer maradt! A harmadik veszélyhelyzetet már a rosszul felfogott tenyésztői szándék hozta a 60-as években. A magyar sport ló, mint önálló „modern" fajta kikísérletezésében különösebb körültekintés nélkül alkalmazták a német - elsősorban hannoveri és más hasonlóan tömeges - és anyagi okok miatt korántsem első osztályú egyedekkel történő keresztezést, melynek eredménye erősen kétséges volt. A „modern követelmények" a nóniusz (és más régi magyar fajták: kisbéri, mezőhegyesi, gidrán) szerepváltását diktálták: vegyes hasznú munkalóból valljon sportlóvá. A folyamat az eredeti fajtatulajdonságokat veszélybe sodorta, szabadtéri múzeumokba kényszerítette „génmegőrzés" céljából. Ilyen rezervátumi tartás jellemezte az elmúlt 30 évben a hortobágyi sziki nóniuszt is. Maradt tehát napjainkig az idegenforgalmi látványosság, no és a génmegőrzés. 1992-ben, az első privatizációs hullámban a ménes nagyobbik része az akkoriban létesült EPONA lovasfalu tulajdonába került, kivéve a génmegőrzésre szánt 60 darab törzskancát. Ezek a HÁG jogutódjához, a Természetvédelmi és Génmegőrző Közhasznú Társasághoz kerültek. A puszta nevezetessége a szürke marha maradt a HÁG idején is. Az Állami Gazdaság létesítésekor a marhaállományt a jóvátételbe összegyűjtött ve<6§ 119