Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)
Debrecen és Hortobágy
rás miatt a természetes itató helyek jók, és a kútásás elhanyagolása nem veszélyezteti az állomány egészségét. A jószágok fogyása mégsem állt meg. Alig tíz év elteltével (1794) a város újabb vizsgálatot indított. A ló, a szarvasmarha és a juh számának hanyatlását részben országos, részben helyi okokkal indokolták. A lovak fogyását a kancák háborús besorozásában látták, hiszen a török, majd francia háborúból ritkán kerültek haza épségben. A megmaradt kancákat igába kellett fogni, ami a lótenyésztés visszaeséséhez vezetett. Az 1791/92-es szárazság sem kedvezett, hiszen a mének istállós tartásra szorultak, és csak tavasszal engedték a kancákhoz őket. Az okok közt szerepel még a tenyésztést veszélyeztető elharapózó lótolvajlás, de a belső okok legsúlyosabbika (mint mindig) a tartási körülményekben keresendő, mégpedig a ménesek állandó zargatásában, hiszen azok nagy része tenyésztésre alkalmatlan „kupetz és járó ló". Ezért mindennapos esemény a ménes nyugalmát háborgató „kiszaggatás", a néha félnapig tartó hajsza, étlen és szomjan. Nagy gond az itatás a folyóvizek elposványosodásával. A fösvény gazda pedig sajnálja a kútásásra a pénzt. A gazdák csődörökből sem tartanak eleget, 150-200 lóra egyet, amely majd tízszeres igénybevételt jelent a szerencsétlen ménnek. Az ideális az elvadult lovaknál megfigyelhető 17 kanca egy csődör arány volna. A szarvasmarha tartás hanyatlásainak okát a költségnövekedésben látták, amit a dömping eladási ár tartósan nem fedezhetett. A gulyák létszámának csökkentésébe belejátszanak az ásott-kutas itatás technikai körülményei, mert az ezren felüli gulya itatását ember fizikai erővel és idővel nem győzheti. A juhtartás ugyanakkor növekedésnek indul, ami a legeltetési egyensúlyt veszélyezteti, mert mint közismert, a juh tiszta munkát végez, és hacsak nem jönnek nagy esők utána, akkor az általa megjárt lelegelő más állat legeltetésére abban az évben már alkalmatlan. De a juhtartó gazdák is panaszkodtak a kötelező legeltetési rend miatt. Az 1794-es adatok szerint kevésnek találják a kijelölt területeket, ráadásul, míg korábban a Szent Mihály napjáig tartó hónapnyi időt a tarlök legeltetésével tölthették, addig ez mostantól tilos. A területeket pedig a juhos gazdák panaszát figyelmen kívül hagyva, a városi tanács a lovak és szarvasmarhák érdekében szigorúan korlátozza az 1786-ban kiszakított egy „négyszögmérföldes" (kb. 12 km 2 ) területre. A szántók korai legeltetését pedig az akadályozza, hogy a kukorica és szénaboglyák még tél végén is széjjel vannak, melyekben a juhok ezrei nagy kárt tennének.
