Debrecen és a magyar irodalom (vezető a Déri Múzeum állandó irodalmi kiállításához. Debrecen)

hanem a reformáció magyarországi irányzatai is itt csaptak össze. E harcok középpontjában Melius Juhász Péter állt. Őt idézi Marosits István kisplasztikája, A prédikátor. Melius Juhász Péter 1532 körül született. Sárváron, majd Wittenbergben tanult, ahol lehetősége volt a természettudományok tanulmányozására is. Botanikai érdeklődésére utal Herbarium című munkája. 1557 végétől kezdve Melius Juhász Péter debreceni lelkészként tevékenykedett. Csakhamar a helvét reformáció tanainak legnagyobb hatású terjesztőjévé vált. 1561-től a tiszántúli egyházkerület püspöke lett, és ettől kezdve még élesebb hitvitákat folytatott a katolikus és lutheránus tanok képviselőivel. A később fellépő, radikális irányzatokkal, pl. az anabaptista és antirinitárius tanokkal is szembehelyezkedett. Melius lankadatlan szervezőereje tette Debrecent a reformátusok központjává. Műveivel a város vezetőit éppúgy maga mellé állította, mint lelkesítő szónoklataival az egyszerű „kereskedő és árros népeket". A reformáció harcainak jelentős csatái voltak az ún. disputák, a nyilvános hitviták. Egy — feltehetően Kolozsvárott keletkezett — szatirikus vitadráma, amelyet Debreceni disputa (Válaszúti komédia) néven ismerünk, Meliust veszi célba. Melius Juhász Péter Debrecenben megjelent munkái közül többet makett formájában mutatunk be. Egy műve, Szent János jelentéseinek magyarázatja, eredetiben látható. A második vitrin fő látványa Szentirmai Zoltán kisplasztikája, melynek címe: A magyarországi gályarab prédikátorok emlékezete, az ellenreformáció viharait idézi. Az ellenreformáció cenzúrarendelete megtiltotta az egyházi vonatkozású művek szabad kinyomtatását. Ez a bürokratikus rendelkezés — szándékától függetlenül — pozitív eredménnyel is járt. A szépirodalom magyar nyelvűvé válásában nagy szerepet játszó históriákra a cenzúra nem vonatkozott. A bibliai história műfajának egyik jelentős képviselője, Dézsi András Debrecenben működött prédikátorként és az iskola rektoraként a 16. század közepén. A históriás énekeket szerzőik dallammal együtt írták, és többnyire saját maguk is adták elő. Dallamaik jórészt egyházi és világi énekek adaptációi voltak. Hangszerként lantot vagy hegedűt használtak. Az itt látható hangszer az 1700-as évekből származik. A világi témájú széphistóriák, amelyek füzetsorozat formájában jelentek meg Debrecenben is, csakhamar igen népszerű olvasmányokká váltak. Ezek sorában látott napvilágot Debrecenben a Toldi-monda első irodalmi feldolgozása, Ilosvai Selymes Péter históriás éneke. Tinódi Sebestyén, a történeti históriáiról ismert énekesszerző Debrecenben írta Cronica címen megjelent gyűjteményének több darabját. A humanista európai szépirodalom magyarítása is divatos még ebben az időszakban. Némelyik átdolgozásban az erkölcsi tanítás mellett már a nemzeti öntudat felébresztése is célja volt a szerzőnek. Istvánfi Pál Petrarca nyomán írta meg a História Regis Volter című széphistóriát, amely 1574-ben jelent meg Debrecenben. Csáktornyai János 1591ben megjelent munkája Erasmus erkölcsi nézeteit közvetíti. A magyar történelmi eseményeket feldolgozó históriák egy része már nemcsak tanítani, hanem gyönyör10