Debrecen és a magyar irodalom (vezető a Déri Múzeum állandó irodalmi kiállításához. Debrecen)

DEBRECEN, Ó-KIKÖTŐ Körülötte népek viharja, nézett át bérces Biharba, nem védte falait bástya, torony, csak a hit. Áros jármai játszva görögtek egész le Bizáncba, hajcsárnépe Budán túljuta Bécs kapuján. Hajtottak lovat, ökröt, mégis az égi körök közt Méliusz lelke alél, ujjain egy falavél. Marhákkal, tele vérrel, tölgyekkel, televénnyel, gömbölyödött a tatár háta mögött a határ. Így nőttek a mezői, bővültek temetői, mint a vakondok, alant bújt meg, s a lelke harang. Sátrat tett a homokra, pántot tett a borokra, sírra nehéz köveket, Bacchusa így született. Egy pint nárduszi vinkó, flóta, planéta, tilinkó, hajnala hádeszi ház, alkonya trópusi láz, nőtt, mint földben a gomba, széthullt teste atomra, lelke elektromosan rezgeti folytonosan: így bírt egy birodalmat, vidított lakodalmat, mint a cigány hegedűlt, mint a búvár lemerült. Itt fekszik a Tiszán túl, benne pihen a Dunántúl, ércpiramídja lakat: őrzi a szép utakat... Mint a klavíron a skálát, futod át az Alföld határát: napkeleten futamod sárga halápi homok, napnyugaton színeket vált s lejt a Tiszán a löszhát, s lent a gulyát terelik sziktavas ártereid... Eltűntek alattad a sátrak, csordád kolompja kifáradt, új paloták köde kél... Mondd, hova lett a gyökér ? Hozd vissza a hajdani düllőt, menekülj befelé kívülről, járd fel a Föld köreit, tárd fel a rétegeit! Már tornyodon trónol az este, kösd a holt csontokat egybe, lelket a csontba fuvallj, törd fel a régi ugart 1 Meddig esedez még árván egeden a Főnix meg a Bárány? Üj népek kürtje riad, - viszik ezredes álmaikat) Fogadd ismét be hajódat, eltemetett lobogódat, Debrecen, ó-kikötő, tájakat összekötői