Debrecen és a magyar irodalom (vezető a Déri Múzeum állandó irodalmi kiállításához. Debrecen)

kerámiákon, más használati tárgyakon jelenik meg Csokonai alakja. A kiállításban egy szépen faragott bot utal Csokonai debreceni utóéletének e sajátos formájára. A kilencedik vitrin Fazekas Mihály munkásságával foglalkozik. Fazekas Mihály (1766—1828) debreceni polgári család fiaként a Kollégiumban nevelkedett. Hirtelen elhatározással katonának állt, majd tizennégy évi katonáskodás után főhadnagyként tér vissza a városba. Rokonai és barátai révén hamar bekapcsolódott a város szellemi életébe. Baráti köréhez tartozott Diószegi Sámuel, Domokos Lajos, Kis Imre, Nagy Gábor, Szentgyörgyi József és természetesen halálukig Földi János és Csokonai Vitéz Mihály. A két utóbbi, nagyon kedves barátnak állít emléket a Cs. et F. című dialógusában. Földi János munkáját folytatják Diószegi Sámuellel, amikor a Magyar füvészkönyv megírására vállalkoztak. Fazekas Mihály növények iránti szeretetét jelzi az is, hogy kertjét valóságos füvészkertté varázsolja, virágjait szinte megszemélyesíti és féltő gonddal ápolja (Az én kis kertem). Fazekas Mihály a Kollégium és a város vezetésében is részt vett. Tagja volt annak a bizottságnak is, amely a Nagytemplom újjáépítési terveit jóváhagyta. A Debreceni Kalendárium szerkesztéséből is részt vállalt. Utolsó irodalmi jellegű kézirata is a kalendáriummal kapcsolatos. Legismertebb és legmaradandóbb műve, a Ludas Matyi 1815-ben jelent meg először nyomtatásban. Ezt megelőzően már kéziratban is terjedt, és az első kiadásról is több kéziratos másolat készült. Azóta is a Ludas Matyi a legsikeresebb magyar könyvek egyike, amely nemcsak számos kiadásával, hanem színpadi, film- és televíziós, rádiós adaptációk révén is minden magyar és sok millió külföldi ember számára tanulságos szórakozást nyújt. A kiállítás térképvázlata azokat az utakat jelzi, amelyeken ez az ősi mesetípus elterjedt Európában, és még a tengeren túlra is eljutott. A különböző népek különféle állatokkal mesélik a népi hős furfangos győzelmét a zsarnok fölött. A tizedik vitrin két nagy témát foglal össze. Egyrészt bemutatja Debrecen szerepét a nyelvújítás harcaiban, másrészt a kéziratos diákköltészet jelentőségét emeli ki. A nyelvújítás a 18. század utolsó harmadától kezdve majdnem száz éven át foglalkoztatta a magyar értelmiséget, főként az írókat. Ebben a hosszú periódusban mégis az 1790-es évektől 1820-ig terjedő időszak volt a legintenzívebb harcok ideje. Jórészt a felvilágosodás hatására ebben az időben már mindenki számára világos volt, hogy a nemzeti öntudat ébren tartása, a magyar kultúra felvirágoztatása csak a nemzeti nyelv kiművelése útján érhető el, s hogy a korszerű irodalom és a modern tudományok rugalmas és közérthető nyelvet igényelnek. Bessenyei után az írók egész sora (Dugonics, Baróti Szabó, Csokonai, Kölcsey, Földi János, Fazekas Mihály, Diószegi Sámuel, Széchenyi, Kossuth, Szemere stb.) elméleti fejtegetésekkel és gyakorlati szóalkotásokkal járult hozzá a magyar nyelv „pallérozásához". A nyelvújító mozgalom csakhamar az egész magyar nyelvterület közvéleményét foglalkoztatta. A harc egyik fő állomása a Mondolat megjelenése volt. A Mondolatot a kiállítás eredeti kiadásban (1813) mutatja be. Az erre írt Felelet... Kazinczyék, azaz a neológusok álláspontját képviselte. 22