Debrecen és a magyar irodalom (vezető a Déri Múzeum állandó irodalmi kiállításához. Debrecen)

A Kollégium híres professzorainak aláírásai ségű, sokoldalú embernek tartották. Legjobb barátai, Csokonai, Fazekas és Diószegi műveikkel is adóztak a fiatalon eltávozott pályatárs emlékének. Földi Jánosról nem maradt fenn ábrázolás, ezért a kiállított nagyméretű festmény, amely Bíró Lajos munkája, baráti körében mutatja be a magyar felvilágosodás jelentős képviselőjét. Ugyanebben a vitrinben emlékezik meg a kiállítás Szentjóbi Szabó Lászlóról, aki szintén a Kollégium neveltje volt. A Martinovics-összeesküvés leleplezésekor több társával együtt őt is Kufsteinbe vitték. A várbörtön egyik cellájában halt meg a huszon­nyolc éves költő. Szenvedését és halálát a szomszéd cella lakója, Batsányi János örökí­tette meg. A hetedik és nyolcadik vitrin a felvilágosodás legnagyobb költőjét, Csokonai Vitéz Mihályt mutatja be. Csokonai 1773. november 17-én született Debrecenben. Anyja, Diószegi Sára egy „tanácsbeli ember" lánya volt. Apja, Csokonai József, a kirurguscéh mestere, Dunántúl ­ról származott. Szívesen olvasott, nagyszerű érzékkel rajzolt, jó stílusban írt. Erről tanúskodik kéziratos naplója. 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom