Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

I. kötet

nevednek a /ía/Zhatatlanság felé merednek".

141 Még ez nem minden. A most felállított szobor is háttal néz a saját nevére! A talapzat elejére az van kiaranyozva, hogy ezt a szobrot Fráter Loránd emeltette, Horvay faragta, a kerítést az Akadémia csináltatta, gondozója pedig a Kazinczy család! Hogy ez a fiatal, bajusztalan úr tulajdonképpen kicsoda? azt csak a hátsó felirat magyarázza meg. Ha idegen turista vetődik Semjénbe, isten az atyám, hogy ezt jegyzi fel naplójába: „Ersemjén főterén áll a híres Fráter Loránd szobra." Mert ez a név a legaranyosabb és legtetemesebb betűkből álló. (...) * Testiség! Testiség! Mentől nagyobb a szellem: annál bujább a test. A nagy Széchenyi bujakórban őrül meg; szegénytől valaki még a mennyország tízezer szüzét is elzárná, mert István azoknak is nekik menne. Deák Ferenc az asszonyt egyszerűen toknak nevezte és tartotta. Munkácsy paralízisét megint valami dámának köszönheti. Szegény Szamotát

142 az egyiptomiak bujakórja kergette a pisztoly csöve elébe. A nagy Péterfyre pedig talán öröklött bajképpen szállt ez az átok. Byronról is rosszakat hall az ember. Heinének a gerince sorvadta meg csókolódzásainak tobzódását. Uramisten! így mehetnénk végig az egész világ nagy lelkeinek során, s azt találnánk, hogy nem hazafiú töprengések, nem megfeszített szellemi munka, hanem legállatibb emberiségük vetette meg a sírjukat. Lehet-é ezt az átkot gyógyítani? Nem. Mend ozhuz jarowk vogmuc.

143 Asszonytól születünk, asszonyért élünk, asszony miatt halunk. Merje hát tagadni valaki, hogy a férfi balsorsa nem a nő! * A fejem fáj. Két szemem majd kiugrik. Csontjaim sajognak. A hasam megy, mint a vert hadsereg, rendetlen marsban. Náthás vagyok. Göthös vagyok. Eg a homlokom. Fülem nyiladozik. S nekem Homérosz naiv szépségeire kell lelkesítenem az V. gimnazistákat! S nekem Tyrtaios csatadalát és az alkaiosi strófák szerkezetét kell megkedveltetnem a VI. gimnazistákkal! S nekem Perikies beszédét és az athenei dögvészt kell, dög létemre, elemeznem a VII. gimnazistákkal! Nekem ref. nagytiszteletű urak kéziratait kell iktatgatnom hétszámra, baromi türelemmel! Nekem hajlonganom kell a beméltóztató akad. tanárok előtt! Nekem idehaza perelnem kell törött lámpaüvegekért! Nekem - nekem - ah! hahaha!, ha százezer kezem volna, mindeniknek dolga volna! De hát mi vagyok én?? Úristen, hát mi vagyok én?!... (...) Arany János: Vojtina levelei öccséhez. Szamota István (1867-1895): nyelvész, történész. Idézet a Halotti beszédből.