Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

Délelőtt matiné volt a Zenede dísztermében. Földessy Gyula, a híres Ady-magyarázó, párhuzamot vont Széchenyi és Ady közt, Ady az volt a költészetben, ami Széchenyi a politikában. Közben igen élesen támadta Herczeg Ferencet, aki - bolondul - ki akarta kezdeni Ady magyarságát. A két nagy sváb, Rákosi és Herczeg nincs megelégedve az Ady magyarságával! (Talán ők is hallották már azt a gyönyörű kósza hírt, hogy Adynak nem Ady Lőrincz az apja, hanem egy zsidó, valami Weisz nevű... ahogy nekem Móricz Zsigmond mesélte.) - A debreceni közönség egy kicsit megbotránkozott Földessy hangján, nem tartotta sem az ünnepi hangulathoz, sem Adyhoz méltónak. Én erről nem nyilatkozom, mert a felolvasást nem hallottam: bent a kis művészszobában évődtem azalatt rettentő Bodor Aladárral és az alt hangú kis szavalónővel, Garai Ettával.

287 Garai Etta, aki itt járt még nem rég a debreceni egyetemen, nyíregyházai zsidó lány - igen szépen szavalta el Adynak néhány versét: „Elűzött a város" - „Repülj, hajóm!". Bevallotta, hogy Pesten nagy sikerrel adta elő az én Patkánybűvölők c. versemet is. Megdicsértem érte. Lehet, majd itt a Csokonai Körben is fölléptetem, Oláh-versekkel, hadd repedjen a keble Pap Károly méltóságos úrnak. Ez a Pap Károly, egyetemi tanár, tartotta az első Ady-kollégiumot Magyarországon; azonban észrevette, hogy a hallgatók, köztük a kis Garai Etta, sokkal jobban ismerik Adyt nála; - erre, hogy nagyobb baj ne támadjon, kizavarta az ifjú Ady-rajongókat, köztük Etát is... A kis szavaló most nevetve emlékezett vissza a régi szép időkre... Mert Pap Károly úr ott ült a hallgatóság legelső sorában. Talán tanult... Hiszen az egyetem rektora. (...) Este, az Angol Királynő utcai termében gyűltünk össze vagy negyvenen. Benyovszky Pál, az Ady Asztaltársaság elnöke, az egész ügy főmozgatója, beszélt és leleplezte a falba helyezett emléktáblát. Ady profilja... nagyon rossz; nem művész, hanem valami kőfaragó munkája. Négy sor vers, a Benyovszkyé: „Harcos vezérünk, Ady Endre, ragyogj fel, mint egy égi fárosz..."

288 - Nil (Dapsy Gizi, alias Rozsnyainé) alkalmi verset olvasott föl... én untalan a bal karját láttam, az oltótűtől szörnyen összelyuggatott kövér asszonyi kart... huh! hideg borzongott rajtam. Egy kis debreceni lány virágot tett az emlékmű alá, s belesült szépen a mondókájába. Ellenben Szathmáry Zoltán, az öreg debreceni újságíró, megható szomorúsággal beszélt a vidéki írók és újságírók tragédiájáról. Annyira meg voltam hatva, hogy hazamentem; nem vettem részt az ünnepi banketten. (Tulajdonképpen az bosszantott föl, hogy azok a pimasz pincérek egyre csapkodták a terem ajtaját, anélkül, hogy valami dolguk lett volna.) Szegény Ady Endre! Kezdenek már nyakukba venni... Hurrá, hurrá!

289 287 (Rupprecht) Marconnay Tibor felesége, Garai Gábor anyja. 288 Az emléktábla-állítás költségeit az Angol Királynő vendéglő tulajdonosa, Németh Nándor viselte. - Ady arcát Némethy László debreceni szobrászművész véste kőbe. - A domborművön olvasható emlékvers: „Harcos vezérünk, Ady Endre, / Lobogj elénk, mint égi fárosz, / Hogy lángragyújtott szent hitünktől / Megtérjen ez a büszke város." - 1957ben új emléktáblát helyeztek el, a régit a Déri Múzem irodalmi gyűjteményében (Debreceni Irodalmi Múzeum) őrzik. 289 Ady Endre: Kezdenek nyakukba venni.