Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
I. kötet
nevünk. S a csizmások bizony be is furakodtak az ifjúsági élet minden zegébezugába. Baja volt a jókedvre derítőnk, Gulyás a szerelmesünk és dalnokunk, Gyökössy - a hűkihajtsdbe - ügyvivőnk, Madai a reprezentálónk (azóta megypszilonosult!), - Oláh pedig gunyoros bölcselőnk. A poéták vagy féltek tőlünk, vagy irigykedtek ránk. Szepessy László bolondeszű fűzfapoéta megfojtott volna ötőnket egy kanál vízben. A pápisták istene bocsássa meg ő nagy bűneit. 50 (...) Az 1902-i nagy vakációt odahaza töltöttem, a Kar utcán. Már Pesten létemkor, Zalai bajtársam ösztökélésére, megkapott az Ibsen-láz. Az Universal-Bibliothek valahány Ibsen-darabját végigböngésztem, s igazán mondom, roppant lázító hatással volt rám. A vakációban lefordítottam Rosmersholm-ot 51 , persze németből, s eltökéltem, hogy Ibsen követője leszek a drámában. (...) Szerettem és szeretem irány - ahogy mondják - ez lesz a jövendő költészet alapja, mint ahogy mindig ez volt, valahányszor újuláson ment keresztül. Csak forgassuk mi is a régi költőket, írókat, használjuk fel nyelvükből, ami csak magyaros, illesszük be a mai népi nyelvbe, vonjuk be a költészet bájával: s készen van az a magyar nyelv, amelyen beszélnünk, írnunk kell. (...) A mi hármas könyvünk ennek az iránynak legyen első kis zászlóvivője, majd utána nagyobbak következnek." (O. G. Gulyás Józsefhez és Madai Gyulához, 1901. jan. 20. - DIM) Gondolataik, szándékuk összefüggésbe hozható a századforduló egyik legfőbb törekvésével, a regionalizmussal. Ennek figyelembevétele nélkül nehéz lenne ugyanis megérteni öntudatukat: „[Nem Pesten] máshol kell mégegyszer felvirágoznia a nemzeti, a tiszta magyar költészetnek! Ott, ott keleten, Debrecen ege alatt! (...) valaha Debrecen lesz Magyarország irodalmi középpontjává! (...) Megújítjuk, megtisztítjuk ezt a zavaros költészetet, barátom! Kiszórjuk léha-söpredék salakját, megfürösztjük a naiv népköltészet forrásában, elvisszük a világszellemek iskolájába és tápláljuk, neveljük erőssé, naggyá: a mi magyar szívünkkel-lelkünkkel, egyes egyedül a mi magyar vérünkkel." (O. G. Madai Gyulához, 1900. okt. 24. - DIM) - A Bokréta azért is különösen fontos Oláh életében, mert legalábbis vallomása, önértelmezése szerint - miatta nem lépett a holnaposok közé: „De hiszen nekünk, debrecenieknek, megvolt a magunk Bokréta-társasága 1902 óta. Az első költői kvintett." (Durkó 1954, 224.) - A Bokréta fogadtatásáról: „Az »Új Idők« a múlt vasárnap írt a Bokrétáról, röviden, jól. Idézi a Baja Miska »Dűlőúton« versét és a te »Föld«edet. Rólad azt mondja, hogy ötőnk közül tebenned jelentkezik a modern pessimismus. Különben idefent általában jó híre van a könyvünknek. Sokan szeretnek téged, vagyis a verseidet; Baja Miskát kevésbé; ide gondolatok kellenek, a szív szava ma már pusztába kiáltó szó; a te verseidben azonban gondolatokat, eszméket találnak. Az én verseim kifárasztják őket, nem igen szeretik olvasgatni; csak Bernát Gáspár-t, Dómján és Piroská-t. Jóskának a Virágénekei hódítottak. Gyökössynek sok tisztelője van; de róla nagyon ellentétesek a vélemények." (O. G. Madai Gyulához, 1902. május - DIM) Oláh megkérte Tóth Bélát is, hogy írjon a Bokrétáról. Indoklása szerint azért hozzá fordult, „mert mi magyarul tudó embert kerestünk", s hitte, hogy „kerek Magyarországon nincs két ember magyarabb", mint ő. (O. G. Tóth Bélához, 1902. április - OSZK) Tudomásunk szerint Tóth Béla nem írt a Bokrétáról. 50 Szepessy László (1880-1915): költő, újságíró, tanár. 1904-ben végzett a bp.-i egyetemen. 51 1910-ben jelent meg Debrecenben.
