Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

Ezzel újra vidékies, elmaradott, sőt tehetségtelen hírbe keveredtem. Nem éltem Pesten, a kutya sem ugatott meg. Tömérdek áru halmozódott fel a boltomban; de nincs kikiáltóm, nincsenek reklám-trükkjeim; csak azt sodorja be hozzám a véletlen, aki éppen az én utcámon jár. Móricz Zsigmond is elvette a kedvemet a Pest felé törekvéstől, mert mikor 1908 táján hívott a Nyugathoz, ezt mondotta ravaszul: „Mindent és mindenkit támadhatsz, csak a zsidókat nem szabad bántani!" Mondanom sem kell, milyen jólesett ez. Volt azóta a nevem: antiszemita, filoszemita, ahogy éppen szája ügyébe esett az embereknek. 5. Mégis, miért maradt Debrecenben? - Szerettem és szeretem a nagyvárosi életet; Párizs igazán mámorba ejtett. Budapest szárnyat bontó időm fészke volt. Hívtak is Rákosiék a Budapesti Hírlaphoz; Csajthay felajánlotta az Alexander Bernát helyét: a Nemzeti Színház kritikusa lehettem volna 30 éves koromban. És - nem mentem. Mert: nem mertem. Ahogy imádom és sóvárgom a nagy életet, éppannyira rettegek tőle; mert tudom, hogy az élet élése rettentő adókba kerül. Örökös betegeskedésem nyugalmat, elvonulást, remeteséget kiáltott. S mivel időben még élni akartam: ott hagytam az életet. Ez az elvonulás nagy károkat okozott, nagy károkat jelent a művészetem népszerűségében. Ki ismer engemet? Az írók és az irodalomtörténet-írók. 15 éve nem mozdultam ki Debrecenből. Pedig nem is szeretem ezt a várost, mert keresztüllép a magamfajta emberen, s valamiképpen nyűgnek érez. Azután: borzasztó vak híreket kohol rólam éppen elvonultságom miatt. Egy időben férfiruhákban járó nőnek vagy hermafroditának tartottak; máskor ponyvaregénybeli bűnök árnyékát vetették reám; őrültnek hittek; van a rendőrségünknek egy kis feje, aki azt kérdezte alantasától: „Nem román kém ez az O. G.?" (A nevem ti. oláh.) „így éltem akkor Odesszában..."- énekelhetném Puskin Sándorral. És mégis itt vagyok, itt maradok. Miért? Ez a város a születésem helye. Hazám. Itt élt Csokonai. Itt van a Nagytemplom... 1849. április 14... Itt a Nagyerdő... Nem messze a délibábok hazája... Itt van a szüleim sírja... Az őseim házában lakom... Ugyan hová mehetnék innen? Hiszen magamat csak vinném magammal. 6. Mit tart a vidék irodalmi, színházi életéről? - Debrecen egy kicsit lusta. (Sokat eszik.) Baj, hogy nincs irodalmi vezérembere. Magamat is szerettek volna némelyek beugratni ilyesfajta vezéri pálcásnak, de én fázom az ilyen vezérségtől. Ez nem munka, hanem cécó, evés, ivás, jövés, menés. Nekem nagy szükségem van a szabad időre. Ez az egyetlen vagyonom. Ujabban friss hullámokat ver a városban a fiatal Ady Társaság, a legújabb írókat rendre megszólaltatja. Az idősebb Csokonai Kör kiadványokkal hirdeti életrevalóságát. A színházunk mindent játszik, még operát is. Ha majd fölépítik a második nagy színházát, azt mondom: most már nagy város vagy, Debrecen! De az itt maradásom mélyén valami hit is lappang: Németország mintájára meg kell teremteni a vidéki egyetemi városok művészi életét. Egy-két író már az ott-tartózkodásával is színt és súlyt ad a decentralizált irodalomnak. És hiába: Budapest minden írója a vidékről származott fel. Csak Molnár Ferenc az igazi pesti fiú. Ady holtáig falusi volt; csak zülleni rándult föl a fővárosba. S még egy: