Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

Az önismeret kertjében - utószó

téma a világ! Én csak válogatok közte!"

166 Ahhoz, hogy a dolgok, s maga az élet elveszítsék konvencionális jelentésüket, s kiszakadjanak a mindennapi-empirikus világból, művészi tekintet kell. Olyan tekintet, amelynek jelentésformáló eljárásai magából a művészetből származnak. Sok kritikusa számon kérte Oláh Gáboron, hogy kontroll nélkül használja fel más költők képeit, gondolatait, regényelemeit. Holott itt arról van szó, hogy Oláhnak nem az élet, hanem a művészet volt az ihletforrása, pontosabban számára a művészien megformált életdarab volt a valóság, a minta. Semmi kivetni valót nem látott abban, hogy „a művészetek nem ez élettől, hanem egymástól kérnek kölcsön",

167 s bizonyára egyet értett volna Wildedal abban is, hogy nem a művészetnek kell utánoznia az életet, hanem épp fordítva, az életnek kell példát venni a művészettől.

168 Ezért hitte, hogy a művészetnek kell utat mutatni a földi, mindennapi életben is, legyen szó egyénről, közösségről, nemzetről. S ezek után érthetővé válik az is, miért ragaszkodott például ahhoz, hogy egyik darabját február 21-én mutassák be, vagyis akkor, amikor Hugo Hernam'ját is bemutatták.

169 Nem pusztán a nagyság vágyát vagy a mérhetetlen öntudatot, hanem a művészetnek teljesen alárendelt gondolkodást is meg kell látnunk ebben. Egy-egy szituációban számára rögtön irodalmi példák jutnak az eszébe, s eszerint cselekszik vagy értelmezi saját maga és mások cselekedeteit. Gyakran viselkedik úgy, mintha valamely regényből lépett volna elő, s e jelentőség/jelentésesség tudatában lépked az utcán, beszél, néz. Sőt attól sem riad vissza, hogy másokat is bevonjon e „játékába": eljátszatta például egyik regényének jelenetét, anélkül, hogy barátai tudatában lettek volna ennek. Oláh világa a „mintha világa": mintha ezt élném át én is, mintha életem eseményei megismételnék egy-egy jelentős alkotóval történteket, s így írtam volna le én is, ahogy mások leírták.

170 Egész élete is ilyen mintha-élet: „Ahogy imádom és sóvárgom a nagy életet, éppannyira rettegek tőle; mert tudom, hogy az élet élése rettentő adókba kerül."

171 A közös és a mindennapi világ Oláh szemében mulandó, a történeti emlékezet csak azt őrzi meg belőle, amit a művész beemel művei világába. Az embereknek tehát akkor is örülniük kellene, ha a rossz tulajdonságaikat vagy szégyellni való cselekedeteiket örökíti meg a művész. Oláh az esztétizmus azon képviselői közé tartozik, akik még egy idegen szépségnek is örülni tudnak, még akkor is, ha nem is értik, s ha semmit sem ad nekik, de szép. S akiknek így egy színjáték többet jelent, mint saját sorsuk.

172 Oláht, ahogy "6 Napló, III. k. 285. 167 Oscar Wilde: Toll, ecset és méreg. In: Wilde: i. m. 81. 168 Oscar Wilde: A hazugság alkonya. In: Wilde: i. m. 48. 169 Napló, III. k. 264. 170 „Furcsa különben, hogy ez a regény sok helyt olyan, mintha csak én gondoltam volna el. Untalanul rá-rábukkanok egy-egy eltemetett érzésemre, átvonuló hangulatomra, édes vagy gyötrelmes lelkiállapotomra. S ezért valami szorongó érzés, olyan félelemforma fog el..." Napló, II. k. 159. 171 Napló, IV. k. 379. 172 Andrian: i. m. 40.