Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

Az önismeret kertjében - utószó

a felvilágosodás derűjéből, a fejlődés hitéből, amelyet Oláh számára a repülés szimbolizált leginkább és a romantika kétségeiből, amelyek meglátásához elég volt csak magába tekintenie: magányossága, a legbenső közölhetetlensége, a biztos pontok hiánya nemegyszer töltötte el kétségbeeséssel, s érzékenységét a modern művész jellemzőjének tudta már ekkor. Párizsban omlott össze például Oláhban az a férfieszménykép, amit a hagyományos világkép állított elé, s amit magáénak is vallott: erős, tekintélyes, családjáért élő. S ettől kezdve mert beszélni a férfi gyöngeségéről-magányosságáról, az idegek és az ösztönök hatalmáról, a szexualitásról vagy a nemi identitás ellentmondásos voltáról. Párizs a művészi, esztétikai élet utáni vágyat növesztette benne mérhetetlenül és embertelenül nagyra, anélkül persze, hogy tudta volna, mi is ennek az ára. Ady pedig elsősorban arra mutatott példát a számára, miképp lehet a személyest a műalkotás horizontjává emelni, vagyis közösségivé tenni. Ady költészetének irodalomtörténeti jelentősége mindenekelőtt az, hogy nála „a nemzeti hagyományban föltáruló világ elfeledett horizontj[a]" összeolvadt a vitalista alapozottságú személyes mitológia horizontjával,

33 s így egyszerre közösségi és egyszerre személyes világot teremtett, aminek talán a legszemléletesebb kifejeződése az volt, hogy az utolsó magyarnak tartotta magát.

34 Oláh talán leginkább ezt a világteremtő képességei bámulta és irigyelte: Ady „ [i]gazán nagy költő, mert új világot tudott teremteni éspedig a maga képére".

35 Igaz, ezt már 1919-ben írta, de korábban is látta ezt. Különben 1907-ben nem jegyezte volna be naplójába, hogy „Ady nagy költő mégis, mert a Mulandóságnak adott új ruhát, s úgyszólván szalonképessé, sőt udvarképessé tette az elmúlást".

36 (Kiemelés tőlem - L. L.) A nyugatosok rögtön észrevették a Keletiek nyugaton stílusán és elbeszélői magatartásán Ady hatását és lelkesen üdvözölték a költői személyiség felszabadulását és viselkedése természetességét. Ady talán nem is tehetségben haladta meg Oláht, hanem e világteremtő gesztus bátorságában. Debreceni költő társánál ugyanis a nemzeti-közösségi horizont és a személyes világ horizontja csak ritkán olvadt össze ilyen szerencsésen. Az utóbbi gyakran a magánéleti intimitás keretei közé szorult, s legfeljebb csak szenzáció lett belőle, a nemzeti mitológia horizontját pedig nem formálta át az új típusú személyiség és a személyesség új tapasztalata, hanem a hagyományos keretek között maradt. Nem sikerült tehát szuverén költői világot teremtenie. Ennek korlátozottságáról és önkorlátozásáról tanúskodik a Keletiek nyugaton befejezése, ahol az elbeszélő nemcsak fájdalommal, hanem szinte sztoikus nyugalommal adja meg magát a környezet hatalmának. A pozitivista alapozottságú sorsértelmezés maga alá gyűrte a személyiség vitalisztikus életvágyát és az önérvényesítés igényét.

37 Hasonló megtorpanást láthatunk a modern, addig szokatlan témák megformálásában is. Oláh gyakran nyúlt a korban deviánsnak és tabunak számító témák33 Varga: i. m. 292. 34 Krúdy Gyula: Ady Endre éjszakái. In: K. Gy.: írói arcképek, II. Bp., 1957. 35 Napló, III. k. 221-222. és Oláh 1932,161. 36 Napló, I. k. 97. 37 Napló, I. k. 202. jegyzet.