Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

V. kötet

szemetet.) A testvéreimtől rég elszakadtam: csak gyalázatot hoztak a nevemre, a szüleim nevére. Csak zsarolni tudtak amúgy is. A jogász (volt miniszter) Juhász Nagy Sándor visszaküldte a megmutatott végrendeletszöveget, mert jogilag: semmi. Nem jó a formája. Ajánlott két törvényes formát (1876. XVI. tc.) és rám bízta, hogy válasszak közülük. Majd Baja Miskával megbeszélem. Olyan furcsa a világ. Mintha kiestem volna belőle. Nem benne élek. * Egy orvoshoz járok. Megnézte a cukortartalmat. Soknak találta napi 56 egység inzulin mellett. Mindenképpen be akar zavarni a klinikára. Mondtam: képtelen vagyok elhatározni rá magamat; különben is irtózom ettől a Bajvártól, mióta egyszer megkínoztak benne, a karbunkulusom kivágásakor. Nevetett a kis pocakos Árokháti: akkor erővel is bevisszük. - Nem sokat ér már ez. Az én diabetesem gyógyíthatatlan, mert azt hiszem: más végzetes bajjal kapcsolatos. Talán nem is születtem egészségesnek. A testvéreim is félbolondok, Miska öcsémet kivéve. Nem kellett volna bennünket útra bocsátani. Baja Miskát megkértem.: beszéljen Kiss Józseffel, a főigazgatómmal, mi kavarog körültem? Kiss József állítólag azt mondta volna: O. G. ellen semmiféle eljárás nem volt, nincs és nem is lesz. A megvert diákot Ur Márton igazgatóm összeszidta, az megköszönte, tudomásul vette és senki istenfia nem tett panaszt az ügyben sem Ur Mártonnak, sem a főigazgatónak. (Hát a törvényszéknél?) Állítólag azt is mondta Kiss, hogy ha jövőre nyugalomba akarok menni, biztosít egy évi szabadságot, s 26 évi szolgálat után a nyugdíjjárulék 240-260 pengőig megy és azonkívül a lakbér. De ne menjek még nyugalomba, kilenc évet úgyis elvesztettem (a Kollégiumnál, mikor könyvtártiszt voltam), ha bírom: folytassam tanári munkámat. Ez a hír egyelőre megnyugtat. Feltéve, ha igaz. Csak az a baj, néha lepleznek előttem komolyabb dolgokat. S ha úgyis kiderül: mit ér az ad hoc adott lelki injekció? Örökös kétség, köd, bizonytalanság és rettegés volt egész életem. Mások milyen nyugodtan éltek át száz évet is. Engemet a csapások zuhogásszerűen érnek. Nem elég, hogy városszerte zeng paralitikus voltom híre, tanártársaim szinte szemembe vigyorogják - most, április 22-ikén Fazakas Sándor szemorvos, egy. mtanár, megvizsgálja szememet, s kimondja, vagy sejteti, hogy nagy a baj, valószínűen a cukorbetegségem miatt, meg