Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

- Hát én? - mutatok magamra. Hiszen velem is szóba áll. Nevet. Na persze, Oláh Gábor. Azután petyeg tovább. Sejteti, hogy a fiúhoz szerelemügyben indult. - Most megyek legelőször fiúhoz. Úgy félek. Egy szót sem hiszek neki. Érdekessé akarja tenni magát, azért hazudik ily simán és melegen. Megkérdezi újra: - Melyik könyvét ajánlja, hogy olvassam? - Az Istenek alkonyatát. Keletiek nyugaton. A táltosfiút. És majd, azt amelyik most szeptemberben jelenik meg: A Pesszimistát. Ezt mintha megjegyezné magának. Azután vár, vár, néz reám kérdő szemmel. Valamit akarhatott tőlem, de az aligha könyvcím lett volna. Mikor látta, hogy nem csatlakozom mellé, s nemigen óhajtom b. társaságát tovább élvezni: halkan köszön és eltűnik. Én bizony nem néztem utána, ellenkezőleg, így azután nem tudom: csakugyan az Egyetemre ment-e randevúra, vagy máshová. - Fausti jelenet, fonákjára fordítva: Margit találkozik Fausttal, de Henrik nem kíséri el őnagyságát. - Eh, most jönnének már a nőstények, mikor... Szeptemberre két könyvem jelent meg. A Pesszimistát magam adtam ki, 500 példányban nyomattam. Arra ügyeltem, hogy mindenfajta műfaj legyen benne: költői elbeszélés, lírai versek, drámák. Barcsait és a Haláltáncot itt adtam ki. A legszebb formák között haldoklóm. Nincs türelmem, hogy gyógyíttassam magamat. A cukorbetegek gyalázatos, hosszas piszmogása, magukkal bíbelődése: nem az én robbanó természetemhez illő. A nyáron remek dinnyék, körték, almák, őszibarackok mosolyogtak rám az utcák kirakataiból: minden napra vásároltam magamnak egy csomót, s megettem. Persze, csontvázra soványodtam tőle. Az iskolánk is éppen most nyomta rám a legnagyobb terhet. Az „új rendszer" kétszer annyi munkát követel a boldogtalan középiskolai lélekfűrészelőtől, mint a háború előtt. A fizetésünk pedig felényi. Új igazgatónk, a kis hörcsög Ur Márton, mint a cirkuszi „lóidomár", pattogtatja hosszú, pedagógiai ostorát, s ugyancsak a farkunk alá csíp vele. Ugranak is az újonnan szerződtetett, még be nem tört lovak, hatalmas gáztömböket lövellve testük vészkijáratán. A levegő büdös; mint mindenütt, ahol a drill

257 ragyogtatja hideg ezüst vagy acélfényét - drótostorát. Negyvenhat kis csacsit adtak a kezem alá; gyúrom őket, mint a kenyérsütő asszony a nyers tésztát. Soha nem tanítottam eddig I. osztályosokat, most ezt is 257 Vakfegyelem.