Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

szónokoltam kifelé a zöld szúnyoghálón. Az van mind a három nyitott ablakomon.) - De hiszen Szabó Dezsőt is beengedte tanár úr, olvastuk a füzetében

249 - mondja a nagyobbik, a román, de megtévesztő jó magyar szóval és akcentussal. - Jaj, kérem, Szabó Dezső meglepett. Belépett, azt se mondta: szabad? Nevetnek. - No, most már tudjuk mi is, hogyan kell meglepni Oláh Gábort. - Az ablakomon keresztül kellett volna belépniük. - Tegnap délután is voltunk itt... 11 órakor, ma de. mennem kell, Nyíregyházára - esdekel a román. - Nem lehet. Szégyellem a szobám mostani képét. Nem lehet benne meg se moccanni. - Legalább tessék egy könyvet dedikálva nekem adni. Ezt megtehetem. Benyújtja névjegyét: Costa Carei-Coltu, a bukaresti „Rámpa" színházi napilap munkatársa. Dedikálom neki Isten kémje és Panoráma verseskönyveimet, s átnyújtom. Egy nagy barna táskában eltűnnek. Beszélünk tovább. A kis nőt sajnálom, az is odakint áll ablakom alatt a 36 fokos hőségben. Megtudom, hogy nem lány (annak hittem), hanem a fiatal Mata fiatal felesége, már egy kis Matájuk is van. Debreceni lány. Mata: erdélyi román, de itt ragadt Debrecenben. (Kém-?) Dehogy. Magyar! Csak átszökött Szilágyból. Folyik a szó Goga Octaviánról, az Ember tragédiája román fordítójáról.

250 „Jobb, mint az eredeti" - mondja Costa. „Na. Talán szebb - de nem jobb." Elmondja a román, hogy verses antológia jelent meg Erdélyben románul, közte az én Laura versem; attól kapta címét is a könyv: Laura.

251 Omaga, Carei-Coltan, a Gondolatok felhőfutását ismeri. írni fog rólam. Ezt is: hogyan beszélgettünk ablakon keresztül. Nevetünk. De csak nem bocsátom be. Beszélünk Eminescuról. Szeretném lefordítani. Itt van nálam egy kötete: Lumina de luna; még Seni Laura adta 1911 táján. A kis Mata - szintén beszél jól románul ajánlkozik, hogy szívesen segít. Kapok rajta. Időt is tűzök ki neki. Már körülbelül egy órája beszélgetünk. Észre se vettük, hogy múlik az idő. Meghívom a románt augusztusra: a Nyári Egyetemünk tartamára. Akkor lesz itt látni és hallani való. Nemigen ígérkezik. Búcsúzik. - Csak ez a fal ne volna köztünk! - kiáltom, az ablakom párkányát verve ököllel. Trianon. Trianon! Ezt megérti a román. És sunyítva távozik. (...) 249 Lásd a 224. sz. jegyzetet. 250 Goga Octavian (1881-1938): román költő, műfordító. 251 Lásd a III. kötet 251. sz. jegyzetét.