Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

I. kötet

Közben, a szükség kényszerítő nyomása alatt, folyamodtam az államhoz: tanári állásért.

78 Mozgósítottam Gyulait is, Beöthyt is, de úgy látszik, nem mozogtak; mert az állam még a fülebotját sem emelintette. Szegény költőnek a szerencséje is szegény. Lettem volna csak a Tisza család nevelője! Július 9-től 29-ig Bodor Aladár barátommal barangolok Erdélyben. Soha még frissebben nem éreztem magamat, mint ezen a fáradalmas úton. Meg is írtam utazásunkat Barangolások Erdélyben címen; Debrecen ezóta kezdett szeretni.

79 (...) Sok baj volt ekkor is ezzel a lehetetlen emberrel, akit apámul rendelt a végzet. Én különösen ocsmány káromkodásáért és örökösen verekedő izgágaságáért gyűlöltem. Pedig az esze furfangos járású volt, mint egy ügyvédé meg két bakakápláré. Erdélyi utam járása közben kedvet kapok a Heine „Harzreise"-jának lefordítására; le is fordítom, de rosszul, mert szótárt nem akartam használni, s egy csomó célzását félreértettem. - Az öreg Gyulai elfogadta az „Olcsó Könyvtár" számára; csak mikor már ki volt nyomatva, akkor kezdte lesajnálni.

80 Azt hiszem, addig el sem olvasta. Kétségbeesésemben Karczagra is pályázom, de szerencsére nem választanak meg. Szeptemberben elköltözők Ferenczyéktől; s Krisztiániné asszonyomnál ütöm fel a sátorfámat. Bár soha udvarára ne vetődtem volna! Sok napomat megkeserítette ez a bajuszos, buta özvegy. Októberben a katonaszabadult Madai Gyulával felmegyek Pestre. Egy kötetre való versem kéziratát viszem magammal. Beadom Singer és Wolfner-hez; persze az én pénzemen nyomatják. Úgy karácsony tájára ígérik, hogy kész lesz. Helyes. Hazamegyek. (...) 78 Nagybányán és Losoncon is érdeklődött állás után, de leginkább Pestre szeretett volna kerülni. „Mert ott sok ismerősöm van. Azután meg, hiába, Pest csak Pest, tagadhatatlan; s én Pestnek mindig jó barátja voltam." (O. G. Ferenczy Zoltánhoz, 1906. júl. 7. - DIM) 1906. április 28-i levelében Gyulai segítségét kérte, hogy a minisztérium elhelyezze őt valamelyik állami gimnáziumba. (DIM) Nehéz eldönteni, hogy Oláh valóban akart-e pesti állást, mert a Bodor Aladár által ekkor írt levelek (PIM) mind arról tanúskodnak, hogy komoly lépést nem tett az ügy érdekében. 79 „Júliusban három hetet barangoltam Erdélyben, s írtam egy 80 oldalas kis útirajzot. Nyersen és meztelenül igazon festem benne a természetet, de még inkább az embert. Kinyomtatni csak halálom után lehet." (O. G. Juhász Gyulához, 1906. aug. 17. - DIM) Először a Debreczeni Független Újság közölte, majd önálló kötetként is megjelent 1906-ban (Oláh 1906a). - A Barangolások elnyerte Szabolcska tetszését is: „Oláh leveleit egy debreczeni lapból olvastam gyalázatos szétnyirbálásban. A szerkesztőnek - úgy tetszik - fogalma se volt róla, milyen értékes dolgot közöl. 10-20 soronként hozta, eldugva hátul. (...) önök mindketten a saját hangjukon beszélnek" - idézi Bodor Aladár Szabolcskát. (Bodor Aladár O. G.-hoz, 1907. febr. 6. - PIM) 80 A fordításon meglátszik, gyorsan készült munkáról van szó: „...mikor megírtam ezt a barangolásomat, jutott eszembe Petőfi, Petőfiről Heine Harzreise-ja! Uccu, megvettem s már fordítom." (O. G. Juhász Gyulához, 1906. aug. 17. - DIM) Lásd a 200. sz. jegyzetet. Heinrich Heine: Utazás a Harzban. Ford. Oláh Gábor. Bp., 1907.