Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

nagy költőhöz, hogy ifjúkori emlékeihez a Tóth Árpád neve és személye nem asszociálódott? Nagyon fáj ez nekem és nem tudom megérteni! És még csak azt hangsúlyozom, mielőtt „álomra hajtom fejemet", hogy ez a hosszú levél (s amit másoknak is írtam néha életemben - újabban ugyan évek óta senkinek! -) nem: „levélírási szenvedély", távolról sem az; hanem beszélgetési vágy és beszélgetés a távollevő Kedvessel, akit mégis közel akarnék magamhoz hozni. - Az aranyos Földessy Gyula, aki az 1924. évi zilahi Ady-ünnepség óta igaz barátom: Bettina Brentanónak nevezett el ilyen írásos „beszélgetéseimért". Holnap pedig a „zöngés mássalhangzókról" fogok írni magának, amelyeket kifelejtett a magyar nyelv fonetikai szépségeiből önvallomásának, a „Kiáltó szó"nak 278. oldaláról. Szép jó éjszakát!: „versek?... bolondság - szép jó éjszakát..." (Remélem: ráismer e sor költőjére?) * Fekete-tenger, 1934. szept. 26., szerda Édes Oláh Gábor, csak szerdán folytatom és fejezem be mondanivalómat. Hallgatásom a maga 18-i sorai óta: vihar előtti csend volt. Olyan csend, amelynek szívdobogása tengereken túlra hangzik. Mámoros szédületben élek már két hét óta, ez: a „versek pokla", amit átéltem, s maga nem énekelt meg. Kollektív formában, mert hiszen napról napra, hétről hétre, évről évre részlegesen és részletekben átéli. De én, aki két hét alatt egy egész világot éltem át, a maga versein át, én pokolbeli kínokat és gyönyöröket habzsoltam esszenciába tömörítve ez alatt az idő alatt. Amit maga 1916-1917-ben, a szonettek keletkezésekor és a kötetbe szorított többi idő alatt, ami ismét legalább egy évet jelent, átszenvedett és átörvendett: az mind bennem sűrűit össze, s bennem ég két hét óta. A délelőtti úszásról, napfürdőzésről természetesen nem mondtam le ezalatt az idő alatt sem, de a strandra és a tengerbe is magammal vittem a verseit, és a maga lelkének ritmusára mozgattam és lendítettem magamat úszás közben, s a homokban heverészve is a Poklot olvastam. Játszva a fülembe ragadt és a szívemben, agyamban maradt két kedvenc versem: A Grál bíbor kelyhe és a Csak ezt akarom című. Ezekkel alszom el és ezekkel ébredek. De találtam magamnak valót ostorozó, építő és szép tettekre serkentő versei közt is, amelyek „lelkemből lelkezettek". így az Öljük meg a háborút címűt, amelynél tapsolva ujjongtam és az egekig szárnyaltam boldogságomban. Ez is benne lesz új műsoromban. Imádom és leborulok gyönyörű szent bátorsága előtt, amellyel igazát hirdetni tudja. Szuggesztív, meggyőző erejű, égi kürtszó ez a vers. Mennydörgést és sziklák görgetését hallom dobbanni benne dübörgő rohanással és égi orgonák jajszavát zengeni. (Nekem is állandóan zenei hallucinációim vannak, mikor verset élek át.)