Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

a komor Baltazár kötélnek áll. Majd megpróbálja - azt mondta - báró Vay főispán­nal megbeszélni a dolgot. Tehát már a vármegye feje, a főispán is benne van. Ben­ne van az Egyetem, a Város, a Tankerület, az Izraelita Társadalom, most a Ref. Egyházkerület és a Vármegye is. Úristen - mindez egy ringyó miatt. Ertem, Oláh Gáborért, a tanárért, az emberért, közvetlenül, soha nem tudtam volna ennyi ha­talmat felsorakoztatni. Ha pedig elítélnek: belevonjuk ügyembe a Petőfi Társasá­got, a Kisfaludyt, a Minisztériumot, talán a kormányzót is. Fel, egészen a kis Iste­nig. Tant de bruit pour une omelette! 190 Nem csoda, ha elbízza magát ez a tömpe bestia. Természetesen, belőlem akar megélni, élete hátralevő 30 évében. Mennyi bajt szakasztott a nyakamba egyetlenegy versem! Mintha most érteném igazán jó Balassa Bálint felsóhajtását: „Ti, pedig, szereztem átkozott rossz versek, kik búnál egyebet nékem nem szerzettek - tűzben égjetek, vesszetek!"­O legalább tűzbe dobta őket, én még azt sem merem. Szeretem ezeket a nyomo­rult klapanciákat. 191 Auch' io sono pittore. 192 Elolvastam közben Huxley Aldous első regényét: a Point counter point-ot, ma­gyarul: „A végzet bábjátéká"-t. Érdekes munka. Egészen lélektani regény. Meséje, régi értelemben, nincs; csak 10-12 embernek, vagy hat emberpárnak, a szimultán lélektörténése. Rendesen párbeszédekben nyitja meg előttünk személyei lelkét, s mennél tovább haladunk: annál jobban leköt bennünket. Pici belső szenzációkból, mozaikképpen rakódik össze minden alakjának a lénye. Igazán jól érzékelteti ko­runkat: ebben a világban tulajdonképpen nincs távoli cél, mint a múlt századiak­ban, vagy a háború előtti években volt. Itt az ember csak azért él, hogy éljen. Eszik, iszik, szeretkezik, post mortem nulla voluptas 193 . Valami elegáns nihilizmus leve­gőjében élnek Huxley emberei. Legjobban két alakja tetszett: Lucy, modern férfi temetője; ez általános világtípusa a szeretkező nőnek; hideg, mint a kő és mégis éget. Nőstény. De pompás és lelketlen. A másik, férfi: Spandrell, ez a különös vegyüléke jónak és rossznak, nemesnek és nemtelennek; cinikusan gyilkolja meg politikai ellenfelét, nem derülne ki soha a bűne, de önmaga jelenti föl magát és revolverrel támad az érte jövőkre, akik lelövik. Előzetesen Beethoven egyik kvar­tettjét játszatja le gramofonon, annak az égi hangjainál búcsúzik el az életétől. Huxley igen komoly író. Sokat tud. Mélyen belát százada embereinek a gépeze­tébe. Csak egy kissé sivár a világa. Hova lett belőle a régi jó angol humor? - Virág, amelynek nincs illata. Fény, amely nem melegít. Gépezet, amely nem érez. De micsoda jó alakokat tűzdel a tűje hegyére! S minden embere külön világ, mással össze nem téveszthető. 190 Sok hűhó semmiért. 191 Mesterkélt vers, kínrím. 192 Én is festő vagyok: engem sem a gólya költött. 193 Halál után nincs öröm.

Next

/
Oldalképek
Tartalom