Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

szúrtam, mint diákkoromban a gyönyörű pillangókat. Nagy András koma azt hi­szi, hogy minden szerelmes versem puszta ideált énekel, földi test nélkül. No, no. Közeli rokona vagyok Arany Jánosnak: „Elvont, puszta ideállal inkább nem is dallanék." 167 Hiszen Naplóm valamelyik kötetében talán 26 leány és asszonynevet állítottam sorba és számoztam meg; ezek is belejátszottak az életembe, sokról ver­seket is írtam. - Nagy András csak kettőt ismer: Forberger Ilonkát és dr. Seni Lau­rát. Bár Balassi Bálinthoz hasonlít: én is úgy váltogattam az ideáljaimat, mint ez a reneszánsz poéta. A debreceni öreg Kollégium falába, a nyugati kapu mellett, a Zwingli és Kálvin képe mellé, most 168 három magyarnak a domborművű arcát illesztettük, mi, a Cso­konai Kör vezetői. Mind a három diákja volt a kollégiumnak és dicsősége a ma­gyarságnak: Csokonai, Kölcsey, Arany. Ahogy a munkások illesztgetik a roppant, küklopszi falba ezeket a bronzpla­ketteket, ott bámuljuk mi is többek közt Baja Miskával, a pappal. Mondom neki: - Maholnap telerakjuk az egész Kollégium homlokzatát arcképekkel... Baja tovább viszi a gondolatomat: - Ugy, hogy nekünk már nem is nagyon jut hely. Körültünk összebújnak, összesúgnak a tányérsapkás egyetemi hallgatók, pa­pok és tanárok. Én megmutatom az első emeleti ablaksor felett azt a teret, ahova még föl lehet szegezni a „Bokrétát". - Közbevetve, mi ketten Baja Miskával különösen méltók vagyunk a falba-szegezésre, hiszen Mihályt itt, a kollégiumban vágták el két ízben is a görög-érettségin; engemet pedig, tudja mindenki, kitettek a könyvtárból szű­röstől együtt. Van mit expiálni 169 sorsunkban a boldog maradéknak. Úgy látszik, Baltazár Dezső püspök, aki a leleplezéskor beszédet mondott az emléktáblák előtt, valakitől meghallotta dicsőségre ácsingózásunkat; mert a töb­bek között azt mondta: Ezzel a három emlékkel még nincs ám vége a Kollégiu­munk nagy diákjai megörökítésének; ez a magyar kálvinista szellem egész csillag­rajokat bocsát ki; sokan jönnek még Csokonai, Kölcsey, Arany után. Kik jöhetnének, ha nem az Oláh Gáborok? A keresztyén világ utálja a zsidóságot, mert ráveti magát a keresztyén világ testére és éli. Furcsa. 167 „Puszta elvont ideállal / Inkább nem is dallanék." (Arany János: Kozmopolita költé­szet.) 168 1933. május 10. 169 Jóvátenni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom