Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
I. kötet
Sőt: egy Mindszenthy nevű jó barátja párbajra próbálta terelni a dolgot (kitűnő vívó hírében állott, s mindig részeg volt), de én kitértem előle. 1905 1905 jó kis esztendőmnek mondható, mert ekkor írtam meg a Sámson jó részét 66 (1905. január 10-én kezdtem s 1906. június 4-én végeztem be). Ebben az évben a Biblia és Shakespeare volt vezérlő csillagom; ennek a kettős hatásnak Sámson a legjobb bizonyítéka. Ezt az óriás zsidót nagyon szerettem; az Ember szimbólumát láttam benne, különösen a nővel (Delilával és Miriammal) való viszonyában. Kifejezőkészségem, s fantáziám talán soha nem volt annyira erejében, mint akkortájban. Igazán úgy éreztem, hogy Sámsonban a magyar nyelvnek ősi szépségeit vittem harcba és diadalba. Szégyenkezve vallom meg, hogy az Akadémia Nádasdydíját szerettem volna elnyerni vele; de hála Istennek, nem sikerült. Egyik bírálóm rajongva fedezte föl bemre Shakespeare hatását (ez igaz is); de a másik keményen megrótt, amiért „meghamisítottam" a Biblia szellemét. Na, ez már más kérdés. Mikor könyv alakban megjelent: 67 osztatlan tetszéssel fogadta Magyarország, sőt ami ennél jóval több: maga tekintetes Debrecen is. Én mindig legerősebb versemnek tartottam. - írására az első gondolatot Dicsőfi József debreceni pap Sulammith c. kis füzete adta. 68 1905 januárjában tartottunk nap nap után próbát Csokonai-színdarabomból 69 ; kollégiumi theologusok és jogászok játszották el január 28-án az öreg Énekteremben, Csokonai halálának százéves fordulóján. A kis diák-darabnak váratlan hatása lett. Még négyszer kellett eljátszanunk belépti díjakkal, január folyamán. A hatást növelte a régi tógák és zöld szúrforma palástok felelevenítése, a híres gerundiumok és tűzoltó lámpások felvonulása. A fiúkra pompásan illett a Csokonai korabeli egyenruha. A Kollégium romantikus múltját, a Csittvári társaságot látták lenségek sorozata kavarog előttünk, a színpadi hatások rendezői kihasználásának zűrzavarában. Embereket, jellemeket nem látunk (...) az életnek még árnyéka sem vetődik lelkünkbe. És szomorúan sóhajtunk föl: Istenem! ha a legjobbak ilyenek, minők lehetnek a többiek. (...) Színészeink nemes buzgalommal próbáltak emelni a drámaiatlan drámán. Nem lehetett, hiába, nem lehetett." (Oláh Gábor: Gábor diák. Debreczeni Független Újság, 1905. márc. 25.) - Később Oláh darabjaival kapcsolatban szinte szó szerint ugyanezeket írják majd a színházi kritikusok. 66 Oláh így ír Juhász Gyulának a Sámson eszméjéről: „Az Én, az Egyéniség imádatra méltó kultusza ez, a művészet sokhangú nyelvén beszélve, hirdetve", ez „a nagy költemény (...) az én független költői filozófiámnak a költői kijelentése. (...) Istenek alkonya a világ! Mert minden időben támadnak nagy egyének..." (1905. aug. 2. - DIM) 67 1908. 68 Dicsőfi József : Sulammith. Debrecen, 1886. 69 Diákélet CsokoJiai korában. (Csokonai emlékezete.)
