Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

maradt. Most, huszonöt év múltán fölveszem az elejtett fonalat (...) Vas Jankó és társai kalandját. Afféle ifjúsági... eh, fenét ifjúsági! Irtózom ettől a dedós jelzőtől. Afféle gyermekregény; valahányan átéltük 12-13 éves korunkban. Az új hang, a népi forma és nyelv egészen felfrissít, a sok filozófia, okoskodás után. Primer költészet, ahogy mondani szokás. Az élvezi legjobban, aki írja.

139 Micsoda egy év ez az 1932! - Mint ember: lerongyolódott egészséggel, önmagam árnyaként ődöngök a világban. A diabétesz már megette fél testemet, látni való: megeszi a másik felét is. Kínos fülgyulladás kínoz negyedik hónapja, napról napra kínoznak az orvosok sub titulo: kezelés.

140 Kezelnek, csak éppen nem gyógyítanak. A betegség kénytelen vakációja, mint a felhúzott zsilip: engedi szabadon összetorlódott áradatát témáimnak, gondolataimnak, érzéseimnek. Most látom újra: micsoda csodálatos termékenységű író bomlott volna ki belőlem, ha semmi másra nem adnám erőmet, mint művészi alkotásra. Hiába hencegek atlaszi vállaimmal: a tanári hivatal taposómalma bizony csak ellopkodja fele szellemi erőmet. Ha megindulok szabadon: szinte ellenállhatatlan a munkásságom sodra. Még így, betegen is. Gyermekkorom sok ködbe hanyatlott emlékét hívta most fel gyermekkorom legemlékezetesebb, leghosszabban tartó, legfájdalmasabb betegsége: a fülgyulladás. 10-12 éves koromig, öntudatom kibomlásától fogva, ez a kínos betegség tölti ki életemet. S érdekes, most ennek a gyerekkori bajomnak a kiújulása vagy újra föllépése: mintha magával sodorta volna azokat a gyerekkori élményeket is, amelyek régebbi fülgyulladásom idejére esnek. Ezek közül szedtem versbe most egy csapatot: A bekecs és a Két szomszéd c. költői elbeszélésemben.

141 Hang, versforma, szereplő alakok és világfelfogás: mind a régi. Az, amely A kortes malacban hunyorog. Régi rétege ez a költészetemnek, s azt mondják: innen valók legrokonszenvesebb alkotásaim. A tdltosfiú is. Nem tudom, tetszenek-e majd másoknak; nekem igazán nagy örömöt szereztek. Mintha csak 52 éves magam mesélte volna 12 éves magamnak. Holott megfordítva áll a dolog. (...) * Megint rábukkantam egy régi témámra. 1905-ben írtam Egy kis ólom története címen 1-10. szakaszos költeményemet, amely tulajdonképpen képek sorozata, egy ólomdarab köztük az összekötő kapocs. Tetszett a gondolat: ilyen átlátszó szimbólumban festeni meg az emberi élet, az egyéni élet tarkabarka mozgóképét. Vagy tíz kis jelenet, tízféle hang. Újra írtam, kibővítettem a régi szöveget. Ne menjen ez se veszendőbe. És, ami fontosabb: kénytelen is voltam vele, mert lírai rétegzetem 139 Mj.: Oláh 1933. 140 Kezelés címén. 141 Mj.: Oláh 1933.