Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

Június hónapban írtam meg Magyarka gyászban ül c. drámámat. Forgószínpadra írtam. A magyar nemzet tragédiája. (...) Az öngyilkosságig menő, dinasztiához való kutyahűséget teszem a Magyarság végzetes „erényének", ebből fakad tragikuma. (...) Most, hogy a nyáron újra olvasom Dickenst, egyre világosabb előttem: milyen nagyszerű színész lehetett ez az ember. Vagy ha nem az volt, milyen nagy, nagy színész veszett el vagy lappangott benne. Itt van pl. Kis Donit c. regénye. Micsoda pazar embercsoport lép föl, él, köhög, dohog, szuszog, liheg, sóhajt, kacag, örül és morcoskodik csak az I. kötetében! Talán az öreg Clennamné asszonyság köztük a legdöbbenetesebben élő. Kísértetiesen igaz. Látom minden moccanását, hallom a hangját, ruhája zizegését, gördülő széke halk zaját. Itt van orromban a szobája ódon illata. Aki ennyire fel tud támasztani egy halottat - mert ez a nő élt, egész biztos, és Dickens az emlékéből ráncigálta elő: az majdnem isteni hatalommal van felruházva. Micsoda papírból vágott sziluett-képek ehhez a mai kis taknyos regényírók figurái! De nemcsak ehhez, hanem a többihez is. (...) Mennyi pompás megfigyelés: mozdulatokban, visszatérő mondásokban, gondolatcsavargásokban! Dickens mindenikről tud olyan valamit mondani, vagy tud mindenikkel olyasvalamit mondatai, ami egyszerre megkülönbözteti az egész világtól, minden létező embertől. Egyén valamennyi, külön, önálló, egész kis világ. Határtalan örömmel hallgatom őket, kísérem sorsukat. Egyetlen írója van még a világnak, aki hasonló emberteremtő. Érdekes, az is angol. Shakespeare Vilmosnak hívják. Az is remek színész lehetett. (...) El akartam utazni Pestre, jobban mondva Budára, a Hűvösvölgybe, üdülni. Csikesz Sándor öreg komám már ki is nézett a számomra ott egy Szeretetházat, a FÉBÉ-t, amelyet a lutheránusok tartanak fenn. Mindenféle felekezeti látogathatja, napi 6 pengőért. Diakonissza a személyzet, s van egy nőorvosuk: az is diakonissza. Nekem antidiabetikus diétát is ígértek, ha elmegyek. Úgy veszem észre, inkább hittérítő kirendeltség, mint szanatórium; mert Csikesz mondja, hogy már négy zsidót térítettek át Luther tanaira. Valószínű, a szolgáló diakonisszák rendkívül kedves alakok. - De nem tudtam vonatra szállni, mert pont aug. l-jén vett le lábamról a láz. Akadályt gördített elém az is, hogy derékig munkában állok. A Széchenyi-drámámat öntöm harmadik alakjába (talán Nehéz idők lesz a címe), ti. Kossuth alakját kiteljesítem, hogy Széchenyinek igazi antipodusa legyen, így jobban emelik egymást. A detronizáció jelenetét beleviszem, hiszen időszerű és igen hatásos. A Magyarka mellett ez már a második drámám a nyáron. A harmadik is csaknem kész: a Magyar éjszaka; ez a legújabb korunk drámai képe: a háború elveszté-