Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

Ha egyéb nem mutatná rendkívüli nagyságát: ezek a nekirohanások, ezek a folyton felcsattanó harcok érte és ellene: eléggé szóló bizonyságok. Csak egyet mondok: tudja azt Kosztolányi, hogy Ady új nyelvforgásra tanította a magyarságot? Petőfi óta egyetlen a maga nemében. És tudja Kosztolányi, hogy Ady rémületesen Ős-magyar? Mi? A nyáron visszatértem munkásságom régi színhelyéhez: a gyönyörű debreceni erdőhöz. Ott írtam meg nem egy regényemet, nem egy színdarabomat, nem egy versemet. Most talán még szebb, mint tíz évvel ezelőtt. Mindig valami Walter Scott-i regény miliőjében érzem magamat, mikor leülök a legmagasabb ponton: egy kis domb tetején, ahol négy szilárd lóca vár az emberre. A hátvetőjükön lehet írni is. így írtam meg Az asszony ingatag c. 4 felvonásos színművemet, amelynek első fölvonása 1928 nyarán készült, s akkor nem találtam jónak. Most, egy év múltán, elolvastam, tetszett a frissessége, s egy pár jó alakja (= két bába, egy hegedűművész, egy cirkuszi hölgy és egy modern kislány) - folytattam, kikerekítettem, befejeztem. Furcsa darab. A vaskos realitás és a fátyolszerű illúzió fonódik össze benne. Játszani pompásan lehet, mert a jellemek, az alakok kézzel foghatók benne. - Most, hogy Heltai Jenő meg Lengyel Menyhért vette kezébe a pesti Belvárosi Színház igazgatását: megpróbálkozom náluk. Hátha...

80 Vagy a szegedi színháznak küldöm el. Debrecenben nem számíthatok az előadásra; a debreceni színház igazgatója, a bolond Kardoss Géza, bosszút esküdött ellenem, mert a nyáron itt játszó Alapi Nándor társulatáról jót mertem írni egyik helyi lapban. Ki látott már zöld szamarat és okos patikust? Kardoss Géza ti. patikus segéd volt, mielőtt színigazgató lett volna. Mióta pedig színigazgató: zöld szamár. Istenem, Istenem. Ilyen emberekkel - vagy mit mondok, ilyen állatokkal kell nekem vesződnöm, ötvenéves koromban! Pontoppidan Henrik: derék legény vagy! Olyan élettől duzzadó regényt, mint a te Szerencsés Pétered, nem minden európai bokorban találni. Igazán, pazar felüdülés volt a lelkem számára ez a két kötet, a szellemi sivárságnak, az embermarakodásnak, az országok aljas egymásra ugatásának ebben az ölőgázas korában. Sidenius Péter Andreas: te ember vagy, tetőtől talpig! Micsoda tiszta látásra mutat ennek az alaknak a származás örökölt és döntő lelki tényezői hatása alatt való meghajolása és átfordulása azzá, amivé lenni nem tud, pedig ösztönösen akar. A regény végső hangulata olyan, mint a leghatalmasabb tragédiáké: az ember érzi, hogy akármerre fordítja útját, soha nem telik be fiatalkori vágya. Az életünkben mind elbukunk! Rettentő tanulság. De a tisztánlátók tanús80 1929. augusztus 10-én kelt levelében meg is kérte Heltait, hogy mutasson be tőle valamit. (PIM)