Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
IV. kötet
parasztfiú magasra kelését, à la Mussolini 74 . A királykérdés áldatlan csatáját is előrevetítem a végén, hogy meghökkenjenek tőle a pártos magyarok. (Ha ugyan megjelenik még a királykérdés eldöntése előtt.) Fata morgana-képpen 75 fölcsillantom a horizonton az Európai Egyesült Államok gondolatát és tervezetét; a kis Magyarország szabad köztársaság lenne benne, s az én regényhősöm, Kun Pál az első elnöke. Két család históriája fonódik össze benne: a Kun Pálé és a Bárdéké. Amazok a parasztok, a szolgák, emezek a gazdagok, az urak. Vegyülnek - és aki lent volt: fölkerül, aki fent volt: lemerül. Ugyanezt a nivelláló folyamatot érintem az államok jövő sorsában is: az eddigi úri államok elfakulnak, a szolga-államok Magyarország is - szárnyat kapnak és virulnak. Bennem erősen él az a hit, hogy a kis Magyarország szabad és szép állam lesz valaha, s ez bocsátja ki a legnagyobb művészeket az egész világon. Mert az egész nemzet romantikus, művész faj; a darabjai sem lehetnek mások. Ezerszínű, mert ezer elem vegyületéből állt elő. Én is darabja vagyok. * Babits szintén csak egy-két versében próbálkozik, hogy „váltakozó szótagszámmal hangszerelje ütemeit", Tóth Árpádnál is csak egy szerény kísérletről tudunk. Oláh Gábor viszont számos példáját adta, hogy „újra megpróbálja a tiszta alapritmust variálni más-más szótagszámú ütemekkel, sőt áttöri azt a törvényt is, amely szerint négynél több szótag nem állhat egy ütemben." A fiatal költők, akiknek érdeklődése újabban a forma felé fordul, sokat tanulhatnának Oláhtól. - Mindezek után érthető, ha Oláh Gábor Juhász Gézában látta azt az irodalomtörténészt, aki róla monográfiát írhat: „Köszönöm a Juhász Gyuláról szóló könyvet (...) Lásd: már megint megelőzött Szeged. Ki és miért ír rólam, Debrecen lelkes írójáról ilyen kis szabatos monográfiát? Gulyás Pali már aligha, most is belém betegedett nagy tanulmányával. (Kíváncsi vagyok: hogy üt szegem fejére. Még nem ismerem.) így aztán alig marad más, mint Te, óh Gejza! Igaz az is, hogy eddigelé Te írtad rólam -ha nem is a legjobbat, de - a legigazabbat." (O. G. Juhász Gézához, 1933. okt. 30. - Lévay 1987, 79. és 142-143.) - Gulyás említett írásához lásd a 175. sz. jegyzetet. - Nemcsak Juhász veszi védelmébe Oláht, hanem az Előőrs névtelen cikkírója is. Pontosabban nem is Oláht védi, hanem a Nyugat elleni kiszólásra használja fel a Sárközi-féle kritikát: a rövid jegyzet írója elhiszi ugyanis, hogy Oláh kötetében sok a rossz vers, vallja a kritika jogát is a bírálatra, ,,[a]z ifjú (s eddig még egyetlen maradandó sort sem alkotott) Sárközi György azonban olyan fölényes, félvállas, gúnyos hangon írta meg elítélő kritikáját a Nyugatban, hogy Oláh Gábor minden ismerőjét méltán felháborította ez a hang. Hiszen csak nemrég nevezte ki a Nyugat Karinthyt, e buzgó kroki-gyártót, nagy lírikusnak. Karinthynál Oláh semmi esetre sem kisebb rangú szerző, csakhogy nincs bent a klikkben. A klikk pedig akkor is klikk, ha a nemzeti koncentráció nevét viseli." (Előőrs, 1930. 19. sz. 3.) 74 Oláh később „[kjilencstrófás gyönyörű verset írt Mussolinihez, a mai élet kétség kívül egyik legnagyobb férfiához. (...) Kilenc strófában festi meg márványnál maradandóbb formában Oláh Gábor a Duce lelki arcát és testi kivételességét. Az olasz kulturális intézet, dr. Renato Fieri igazgató kezdeményezésére, művészi köntösbe ültette ezeket a gyönyörű sorokat, egy méteres óriás árkusra lerajzoltatta az egész szöveget, a remek kilenc strófát és keretbe elhelyezték az Olasz Kulturális Intézet nagytermében." (Oláh Gábor gyönyörű verset írt Mussolinihez. Debreczen, 1937. október. 17. 10.) 75 Délibábszerűen.
