Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

Alapiékat eleinte nem vette észre Debrecen. írtam azután egy vezércikket az érdekükben; azontúl majdnem telt házak előtt játszottak.

72 A kis Alapi nagyon hálás is volt érte: tisztelgett nálam, s megajándékozott Vándorlásunk c. naplójával, amely 2000 előadásról számol be. Ugye, szép? Hét év alatt, 2000 előadás, 180 állomáson. S a kormány évi 330 pengővel segíti őket. És megélnek! Sőt - Alapi 1000 pengős pályadíjat tűzött ki az idén, kamaradarabra. Sőt! Pesten házat vett. „Van még tisztességes színház is!" - írta róluk a nagy Prohászka Ottokár. Csakugyan: a műsoruk versenyezik a Nemzeti Színházunk műsorával. Összegyűjtöttem Isten kémje címen 81 versemet, kötetbe. Belevettem a „Három oroszlán"-t, Habsburg-ellenes állatmesémet, azonkívül 11 „misztikus álomképet". Minthogy a Franklin nem hajlandó kiadni: elhatároztam, a magam pénzén nyomatom ki. Ezer példányban 1200 pengőbe kerül. Debrecen város nyomdájába vittem; ott azt hitték: a „Csokonai Könyvtár" c. sorozatos vállalat új füzete lesz, s hamarosan kiszedték, 11 ív lett. Ekkor azonban megmagyarázom a nyomdavezetőnek a címlapot: lekerül róla a CS. K. jelzés, a magam kiadása lesz. Dózsa urat, a nyomda ostoba, hencegő, félművelt igazgatóját utálom, s szóba sem állok vele; no most már, amint ez a méltatlanul nagy nevet hordó kis paraszt megtudja, hogy én az ő megkerülésével akarok hitelben 1200 pengős ügyet perfektuálni: mérgében kiadja nyomdánknak (mert a mienk, nem az övé!) szóval: kiadja nyomdánknak a parancsot, hogy Oláhnak nem adunk hitelt! Egyúttal felhívja Csobán Endrét, a Cs. K. szerkesztőjét, hogy Oláh úrnak csak a Csokonai Kör jótállására nyomatják ki új verseskönyvét. Ejnye, az anyád Istenét... hiszen a Csokonai Kör én vagyok. Legyűrtem haragomat, s azt mondtam Csobánnak: sebaj; tegyünk úgy, mintha a Csokonai Kör finanszírozná, s majd fizetgetem a részleteket én. Vagyok olyan rendes fizető, mint egy irodalmi társaság. Hiszen ami kis jövedelmem van: felében cukorbetegségemre, felében könyvekre költöm. Eddig a mások könyveit vettem belőle, ezután a magam könyveit állítom ki rajta; mert csonka Magyarországon nem tudom, mikor adnak ki újra verseskönyveket. Ha egy új Ady jön. „így éltem akkor Odesszában." Debrecenben.

73 72 Nem sikerült Oláh cikkére rátalálnom. 73 A kötet végén a Néhány szó című rövid jegyzetében rajzolja meg kora irodalmi világát és benne saját helyét és helyzetét: „elmúlt huszonöt éve, hogy legelső könyvem megjelent. (...) Azok a költők, akikkel együtt indultam 1900 elején: nemigen hederítenek rám, pedig egyiknek-másiknak Keresztelő Jánosa voltam. Adyban még volt kíváncsiság, szerette tudni: mit csinál ez, mit akar az? Az élők: ma már elszigetelődött hatalmak (éppúgy, mit én), mindenki a maga eszére és kezére dolgozik. Csakhogy: többet tündökölnek a nyilvánosság előtt, mint én. Babits Mihály egy kissé hideg és pedáns, inkább tudós, mint művész; mindenkitől fél, hogy megelőzi. Versenyköltő, bár igen derék és tartalmas ember. Kosztolányi Dezső, úgy veszem észre, olyan boldog, hogy lassan játékká válik költészete. Egy kis póz mindig elkel nála, pedig mostanában kezd férfiasodni. Megveti az átélés gyönyörűségeit és kínjait - s papíron tervezi meg halhatatlansága óriás érctornyát. A kis Juhász Gyulát