Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

kitekerné a nyakunkat érte. De azért csak megírtam. S hogy jó viccet is tegyek pontnak a végére: elküldtem a pesti Vígszínháznak; ott úgy is ilyenekkel foglalkoznak^

3 (...) Szürkén ballag az életem. Napi kis tragédiák, amelyeket a mellettem levő szobák lakója sem vesz észre. - Asszonyismerőseim még mindig nem látnak elveszett embernek a házaséletre, s nagyon biztatnak, vagy ugratnak a boldogságra. Hm, boldogság... Soha nem lehetek boldog, de nem is nagyon akarok. A boldogság: nyugalom, a nyugalom: tétlenség, a tétlenség: nem élet, halál. Vergődjünk, míg csak egyet bírunk rúgni, ez az élet. S még hány könyvemet nem írtam meg! Addig nem lehet házasságra gondolni. Egy értem epekedő lánynak azt ígértem: 50 éves koromban elveszem. És vár. - Várhat. Ez az őrült Pintér Jenő nem besorozott a dekadensek közé! Ott is Szomory Dezső mellé. Hallottatok ilyen ostobaságot, magyarok? Mennyit kell vezekelni ennek a hülye irodalmi bogarásznak, míg jóvá teheti hibáját. írtam neki egy helyreigazító levelet; még zokon vette a bolond.

304 Azt hiszi, az irodalomban az összeállító sta303 A Vígszínház igazgatója elutasította a darabot: „Ez a színdarab minden szókimondó merészsége mellett is túlságosan fogalmi és elvont természetű" - írta Jób Dániel. (1926. febr. 17. - DIM) 304 pintér Jenő magyar irodalomtörténete. Bp., 1926, ill. képes kiadása 1928. - Pintér Jenő válasza: „Mikor megpillantottam nevedet a levélben, azt hittem, hogy mély hálával eltelve fogsz írni nekem azért, mert oly kitüntetésben részesültél, aminőben csak a legkiválóbb magyar írókat részesítettem: ti. szakaszt adtam számodra a könyvemben. Hogy ez a szakasz nem volt hízelgő Reád nézve, azt magadnak tulajdonítsad: annak a vad és minden esztétikai érzést sárba gázoló érzékiségnek, mellyel megrontottad szép talentumodat. Ez a történetírói igazságosság, bár tudom, hogy egy költőnek ezt éppen oly hiába magyarázom, mintha egy anyát meg akarnék győzni gyermeke tudatlanságáról. A személyedhez sohasem volt semmi közöm, s így személyi elfogultságot nem lehet rám fogni. Pusztán munkáidról volt szó. Azt pedig már a magyar irodalom őskorában eldöntötték, hogy aki munkáit kinyomtatja, az legyen is készen a bírálatra, állja idegrándulás nélkül a kritikát s ne gorombáskodjék. Lehet valaki nyelvben magyar ember s lehet amellett mérhetetlenül dekadens. Rajtad áll, hogy a jövőben a nemzetet olyan munkákkal ajándékozd meg, melyeket nyugodtan oda lehet adni fiaink és leányaink kezébe." (Pintér Jenő O. G.-hoz, 1926. febr. 18. - DEM) - Viszonyuk később rendeződött. Pintér írt előszót a Bokréta IV. kötete elé (1928). Mindennek ellenére azonban, ahogy egy későbbi levél sejteti, nem vált oldotta kapcsolatuk. Mikor Oláh megküldte a Költők és írók című tanulmánykötetét, Pintér világosan