Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

rétien történeti tényt, hogy a vén és gaz Ferencz József 1880-ban már megegyezett a román királlyal, Erdély átengedése tekintetében (...) Most, Magyarország feldarabolásáért Károlyi Mihálytól az utolsó szatócs zsidóig mindenkit hazaárulással vádol az az ostoba, vak magyar töredék, amely kutyahűséggel és kutyaaljassággal dédelgeti még mindig ezen a szerencsétlen csonka kis országdarabon a piszkos Habsburgok jövő királyságának reményét. Ki kellene őket irtani a Habsburgokkal együtt. (...) Adyt még most sem értik a magyarok. Lusták a megértésére; talán nem is akarják. Mindig Petőfivel hozakodnak elő, hogy az milyen világos, milyen érthető. Furcsa. A Mistral Miréióját

264 aligha lehetne megértetni a Dante Commediájával és viszont. Más a reggel és más az éj. Még Beöthy Zsolt is milyen furcsa axiómával verte vissza magától az Adyval való foglalkozást. Egyszer azt kérdeztem tőle: miért nem szól bele az Ady-kérdésbe, miért nem mondja meg: ér-e valamit, vagy semmit? Ezt felelte gúnyos mosollyal: - Kedves Gábor, én szolid ember vagyok; csak olyan költőkről szoktam beszélni, akiket eredetiben megértek. Még ez legalább becsületes álláspont. De hányan beszélnek ma is Adyról, akik egyáltalában nem értik. Nemcsak őt, hanem a költészetet. (...) A táltosfiú c. regényem 3. kötetéből leközöltem egy debreceni lapban a hős Új Evangéliumát,

265 a vallás, az állam, a társadalom, az erkölcs és a művészet átváltozásáról, jobban mondva fejlődéséről. - Nagy mozgalmat keltett a tatár agyvelőkben, még így nyári holtszezonban is. Régi meggyőződésemet, kialakuló világnézetemet adtam benne egy utópisztikus jobb és nemesebb emberiségről. Lehet, egy és más valamikor beválik belőle, de az egész csak álom marad. Olyan álom, mint az, hogy én repülni tudok, ha lecsapom a két karomat, álmomban. Bizony, vakmerő dolog ma énekelni ilyen dalt. Ma, amikor a vallás = ezer ágba szakadó ősforrás, minden ága más igazságot morajlik és nem találkoznak talán soha - legföljebb a tengerben, ahol külön létük elenyészik; az államok = hatalmas falanszterek, ahol milliók szenvednek valaki miatt; ősmitológiai szörnyetegek, kik saját gyermekeiket falják fel; a társadalom = kínos műkedvelő színjáték, amelyben összecserélték a szerepeket: az okos játssza a bolondot, a kicsi a nagyot, a gonosz a jót; éjféli álarcos bál, ahol mindenki más arcot visel, mint amilyen megilleti; az erkölcs = a mesebeli király láthatatlan ruhája, valahányan nagy garral viseljük, de csak meztelenek vagyunk benne; 264 Frédéric Mistral: Miréio (ford. Gábor A. Bp., 1916.). 265 A Debreczen című újság közölte 1924. július 27. és augusztus 4. között.