Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
III. kötet
mem - bennem már Balassa, Vörösmarty, Katona, Csokonai és Petőfi, sőt Arany és Ady művészete összesül; könnyű a dolgom. S milyen boldog vagyok, hogy míg mások a szennyes napi politika szemétdombján marják-szólják egymást, én az emberi lélek legnemesebb hangszerén dalolok még nem hallott dalokat... (...) Ady Lajos mutatott egy leszakadt bibliafedelet, amelyre ceruzával ez van írva: „Eli, Eli, lamma sabaktani. 159 1918. okt. 23." Szegény Ady Endre írta oda, egy borzasztó éjszaka után, mikor széttépte - talán Istennel viaskodva - azt a kis fekete fedelű bibliáját, amelyet mindig magával szokott hordani. Az öccse azt mondja, a dátumban tévedett: nov. 23-án volt ez a viadalmas éjszakája. Milyen lelkiállapotban lehetett már akkor a szegény Bandi! Nem olyan könnyen távozott, mint ahogy az ápolónője látta, halálos ágyán. Doré Gusztáv művészetét mindig nagyra becsültem; Zichy Mihállyal együtt kettőjüket tartom a világ legjobb illusztrátorainak. Ismerem a Bibliához rajzolt képeit, láttam a „Keresztes Háború" illusztrációját, most a véletlen Dante „Divina Commediá"-ját sodorta hozzám, amely Doré halhatatlan képeivel repül az örökkévalóságba. Soha művész meg nem értette jobban egy másik művész lelkét, mint Doré a Dantéét; pedig milyen távol állnak egymástól! A Commedia illusztrációja hatalmas zenekar a Dante szövegéhez, amely szárnyat ad neki, magyarázza és felejthetetlenné teszi. Különösen a Pokol kínjainak, borzalmainak, sötét színtereinek a megrajzolása első rangú. Itt Doré teljesen egyrangú Dantéval. Borzalmas erő dühöng vívódó, vergődő aktjaiban. Mintha Michelangelo Utolsó ítéletét látnám, jelenetekre szaggatva. Ahogy az apjával szeretkezett Mirrhát megrajzolja: csodálatos. Ez a borzalmas nőstény még a poklot járó Dantéra és Vergilius szellemére is buja szemeket vet. - A fény és árnyék gyönyörű játékát már a keresztes háborúhoz rajzolt képein csodáltam; de itt, a Pokolban, egyenesen megdöbbentő. Micsoda távlatot tud adni tájképeinek! Micsoda hangulaterősítő hátterek ezek a szakadozott, bizarr és óriás sziklákkal teletűzdelt színterek, ahol Dante szörnyű jelenetei, víziói lefolynak! Dante fantáziája páratlan a világirodalomban; kozmikus, határtalan, óriási. Es Doré versenyez véle. Ez mindennél nagyobb hatalom. A Purgatórium enyhe, kedves, regényes tájai pompás művészettel finomulnak át a Pokol vad, borzasztó barlangjaitól, hogy fokozatosan a Paradicsom éteri tiszta, fényes, ragyogó, sugárzó gyémántfényébe olvadjanak föl. Ha csak a rajzokat nézem át sorrendben, érzem a Dante lelki útjának a teljes sötétségből a legmennyeibb fényességig emelkedését. Egyszerű vonalakkal és fény reflexekkel kivinni ezt: igazán diadalmas művészet. Én Istenem, én Istenem, mért hagytál el engem?
