Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

II. kötet

zik a számító, rideg John Bullái.

92 Anglia? A háború ügynökségének tisztességgel bejegyzett központi irodája; a falakon képek és térképek; a fő kép: a jó Isten, amint rendhagyólag int a hentes puritánokra; a térképek: az elangolosodott földgolyót ábrázolják. Italia! A szent Italia! A világ Grand Hotelja! Szent és szemtelen önzéssel játssza a brávó

93 szerepét, aki hátulról döfi le azt az urat, akivel szemben le van kötelezve. Jól teszi! Ez a háború etikája. A lompos, bozontos, roppant Oroszország talán még a legbecsületesebb, mert ez megmondta, hogy ellenségünk, s most nem is tesz egyebet, mint öldököl és haldokol, bennünket öldököl, míg maga tőlünk haldokol. Németország: egy szörnyűséges kaszárnya, amelyben még a nemzés ritmusa is dobszóra megy, mindenki katona, az utcai és házi kutyákat is besorozzák és viszik a harctérre.

94 Ebben különben mi is utánozzuk. Hát szegény Magyarország? Pusztul, vérzik és álmodozik. Igen, határtalan dicsőségről zenél, míg a kávéházakban civilnek ül, mikor pedig katonaruhát kap: megőrül és németül beszél, mert fő az „összmonarchia". Drága Tisza István, ez a te műved, büszke lehetsz rá. Igazán nem tudom: kinek kívánjam a győzelmet? - De én azt sejtem: nem lesz itt győző, csak vesztes. „Mint ahogy két birkózó egymásra rogy.. ."

95 Végkimerülésig. Mikor már nem lesz ép férfi és szűz nő. - Pihá, ringyó korszak! Másnak képzeltem a huszadik század nagy harcát, mert hogy vihar fog kitörni, azt én már ezelőtt tíz évvel éreztem. Ha az ember magasról nézi ezt az őrjöngést, még gyönyörűséget is képes benne találni, mint a bikaviadalokban a nemes spanyolok. De mikor a családja kezd széthullni, érzi a hiányzókat, hallja a rejtett sírást, látja a réveteg szemeket, az ingerült apát, az elfásult anyát. Oh, akkor megváltó szeretne lenni, aki az elhullottakat is ki tudja szólítani életre a föld alól. így letarolni egy nemzetnek a színét, virágát! Semmiért! Mert ennek semmi haszna nem lesz ránk, magyarokra. Ki meri vállalni 92 Anglia, ill. az angol jellem hagyományos megszemélyesítése az irodalomban és a politikai karikatúrában. 93 Bérgyilkos. 94 1914-ben még ódát írt Németországhoz: „Egy megrothadt világgal állsz halhatatlan harcot / Germania császárja, te regebeli hős! / Kire hatalmas arcod reáfüggesztve tartod, / Az: Isten, az erős. / A csatás Jehovának nem volt rettentőbb népe, / Mint a te vas falánkszod, a Nibelungi faj, / Ki az idők tornácán új kort jegyezve lép be, / S tisztít, mint a vihar. (...) Jöjjön szebb virradat! // Mert jönni kell, ha hétszeresen hét sebből vérzünk is, / Ha millió halálnak érctorka ránk morog, / Ha térdig csonkul lábunk, ha lehull két kezünk is, / Ha garmadába dőlnek véres embersorok. / Ezt az új hajnalt köszöntöm rád: magyarság, / Reád is, büszke germán, két testvér, egy erő; / Két halhatatlan Cézár, két múlhatatlan Ország, / Minden rongy hazugságot igazsággá verő!" (Németországhoz - Oláh 1918.) A verset elküldte a Budapesti Hírlapnak, s Rákosi a következő megjegyzést fűzte hozzá: „Sejti-e, hogy a maga versének földrengésszerű dörgése azt a világot parentálja el, melyben oly sokan megtántorodtak." (Rákosi Jenő O. G.-hoz, 1914. szept. 9. - DIM) 95 „Ki a vesztes? Ki a nyerő? / Erőtlen mindkét erő, / Győztes, legyőzött, - mint ahogy / Két birkózó egymásra rogy." (Arany János: Keveháza.)