Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
II. kötet
ségről", szőlőfürtös, arany és piros girlandos 58 , magyar és görög-egyesült oszlopra ültette föl Arany mellszobrát; (a bronzot bekente arannyal!) a főalak a kényelmes fotelben ülő vén gulyás, akinek annyi köze az egészhez, hogy Kőrösön lakott. De ilyen címen a kollégiumi pedellust is oda lehetett volna ültetni Arany mellé. Na, sebaj. Ettünk és ittunk. S úgy elfelejtkeztünk az „alap okról", Aranyról, mintha csakugyan meghalt volna már. Pedig él. Elten él. A Buda halálát, nincs Isten, aki felülmúlja magyarul, még egy új ezer év alatt sem. (Csak a legutolsó versszaka gyerekes; el is kellene hagyni.) Nekem szerencsém volt, mert egy kedves, fekete szemű, kicsattanó szájú leány mellé jutottam, aki Pesten gimnazista. Összebeszéltünk hetet-havat; párhuzamot vontunk még Wilde és Ibsen között is; jó borral koccintottunk, s majd megettük egymást a nagy evésben. A kislány mellől a nagyothalló Riedl vonszolt el magával, gavallérosan bocsánatot kérve, amiért tudtom nélkül felhasználta egyetemi előadásaihoz a „Petőfi képzeletét"-emet. Megdöbbentem: ilyen könyvet is írtam én valaha? Úgy elfelejtettem már, mint a tanári vizsgáimat. Riedl kedves ember; még pesti tanárnak is hajlandó lett volna fölvinni. De már ezt megköszöntem. A luciferi Heinrich-kal úgy kerülgettük egymást, mint egy két egynemű mágneses sarok. Hah - én is luciferi volnék?! Hogyne, hiszen fényt viszek, sötétbe hanyatlott nemzetemnek. Mit!? - hát Heinrich is fényt vivő volna? Nem! Ebbe bele lehet bolondulni. Nagykőrösről felrándultam Pestre. Átzüllöttünk egy éjszakát Adyékkal a „Három holló"-ban. Itt ismertem meg az érdekes Kaffka Margitot, ezt a sárga éjjeli rózsát, aki elimádkozta előttünk az összes katolikus imádságokat, Üdvözlégyet, Hiszekegyet, mert a huncut Ady azzal ugratta, hogy mi zsidónak tartjuk. Volt ott zsidó is, Bauer Herbert, alias Balázs Béla, aki úgy beszélt, hogy a szája tajtékot hányt, s a pohara eltört szégyenletében. 59 - Megnéztem a Nemzetiben MaryAnn-et. 60 Az operában Trisztán és Izoldát. Burián 61 énekelte Trisztánt, gyönyörűen. Ettől az embertől hallottam Lohengrint is. Mégiscsak nagy mester ez a Wagner, az ördög vinné el! Úgy tud jajgatni, bujálkodni, ostorozni a hangokkal, hogy az ember elveszti a fejét. A harmadik felvonásában nagy volt ez a kis Burián. A darabnak pedig a második felvonása hihetetlenül bravúros. Itt úgy vallanak szerelmet, hogy - borzasztó. Borzasztó. Találkoztam Madai, pardon!, Maday Gyulával; hízik és Jób-on kotok Azután Varga Bálinttal, hajdani tanárommal, aki egy cseh könyvet fordít, bár egy mukkot sem ért csehül. Az egyetemen tébolyogtam sokáig; régi filozopterarcok, régi folyosók, régi tantárgyak, régi dohos tanárok mindenütt. Nem változott itt hat év óta semmi. Kerestem akkori magamat, s nem találtam. (...) Az embernek fia c. színdarabomat beadtam a Nemzetibe. Palásti úr nem akarta elfogadni, mert nincs bekötve. 58 Füzérdíszes. 59 Vö. Dóczy-Földessy 1924.1., 119. 60 Izrael Zagwill: Mary Ann (ford.: Mihály József). 61 Burián Károly (1870-1924): cseh származású operaénekes, korának legjobb Wagnerelőadója.
