Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

I. kötet

uralkodók, akikhez még nemcsak az oroszok cárja tartozik. Rossz istenek a sze­gény nép zsírján élődő nagy haspókok, akik a pénzért megrabolják a Mindenható Isten kincsestárát is. Rossz isten a faragott Isten, mert hiába könyörgünk hozzá nyomorúságunkban: nem segít; a hús jajgat, a fa hallgat. Rossz isten a huszadik század öröklött szerelemistene, aki egymáshoz nem illő párokat pároltat s lesznek ebből a frigyből Quasimodo-testű és Richárd-lelkű szörnyetegek, modern Kalibánok; vagy sokszor: testetlen átkok, amelyek rothasztanak ezer mérföld kerületben. Rossz isten a mai Állam, ez a nagybeteg bálvány: mindig elevenekért ordít, emészt ezre­ket és mégis éhes, nyomorult és visszaesőn beteg. Rossz isten a Társadalom: ez a mű-fogú és mű-hajú festett hölgy, ez az álszemérembe fátyolozott rima, aki bu­jább a bujaságnál, szívtelenebb az eldobott kőnél és kárörvendőbb a gyereknél. Rossz isten a Művészet, ez a magát kiélt, nagy reményű fiatal, akinek abszintgő­zös agyában csak torzálmok fogannak már, eszmék nem. Rossz isten a Város, ez a rémségesen őrlő fekete Malom, aki sajátságos messze morajló zenéjével, villany­lámpáival, cirádás palotáival, hídjaival, kéjével, meztelenségeivel becsalogatja a természet nyílt tanyáiról az egészséges, robusztus Embert és elsorvasztja, kiégeti, megőrli, mint a malomkő a búzaszemet. S a liszt? A halál zsákjába hull. De az idő szárnyas kapuja most fordul: sok hamis, sok rossz isten lecsapódik vele az enyészet mélységébe. A határ ködtengere fölszáll, szabadabb mezők inte­nek, nemesebb jelszavakat hullat közénk a haladás szelleme. S a világ gerince, a nép: erősül, sokasul, bátorul és vagy jóra, vagy balra eldönti a jövőt. Azután lehet megint elöl kezdeni mindent. Ápr. 19. A Korunk hősé 231 sikerében úgy bíztam, mint a boldog szerelmes a szerelmesé­ben - hiába. Nem nyertem, nem nyertem, most sem nyertem. Tavaly Erdélyi Zol­tán sivatag prózaisága, most Zempléni Kalapács-a 233 ragadta ki kezemből az ara­nyakat. Oly csúnya ez a szellemi versengés - pénzért! De hát mit csináljon a sze­gény ember? Te pedig, Sebestyén, „légy mindörökre szűmtől idegen", hogy huszadik századbeli hős létedre sem tudtad megkaparintani a pálmát. (...) Ennek a dekadens kornak mégis van egy gyönyörű szép erénye: a társadalmi adakozás, a társadalom nyomorultjai, számkivetettjei számára. Mikor arról van szó: mentsük meg az életbe kidobott szegény gyermekeket, egy szív az egész Ma­gyarország, mely nem csak sajnálni tud, hanem áldozni is. Ez szép. Ez engemet 232 Fridtjof Nansen Éjjen és jégen át című - korábban már említett - északi-sarki útirajza ihlette Oláh verses regényét. 233 Zempléni Árpád: Kalapács. Elbeszélő költemény. Budapesti Szemle, 1909. július és klny-ként is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom