Krankovics Ilona szerk.: Numizmatika és a társtudományok II. (Debrecen, 1996)

Nagy László G.: Az 1945-46-os infláció a pénzek tükrében

katlan "pénzeket". E 10 és 50 pengős címletű szükségpénzek színes, kétoldalas nyomással, de még hasonló társaiknál is rosszabb minőségben, ráadásul gyönge, könnyen foszló papíron készültek. (Lásd a XIII. sz. mellékletet.) Bár Pécsett is tervezték "pénztári utalvány"-ok kibocsátását, ezek végül mégsem kerültek forgalomba. Próbanyomataik azonban fennmaradtak: az 1 pengős egyes darabként és "ívben" is, a 100 pengős csak egyes darabonként, ám két változatban.

21 (Lásd a XIV. sz. mellékletet.) Szeged XIX-XX. századi történelme igen gazdag a különböző alkalmakkor keletkezett szükségpénz-kibocsátásokban;

22 ezért szinte természetes, hogy a front elvonulása utáni pénzhiány megoldását ismét csak ettől várták. Az elképzelés a kiskunhalasiakéhoz hasonlított: 5 millió pengő értékben letett fedezet terhére, 5, 10 és 20 pengős címletekben akartak kiadni ún. "városi váltópénz"-eket.

23 Az Árpád Nyomdától megrendelt pénzeknek azonban nemcsak a terve, de a sorsa is a kiskunhalasiakéhoz hasonlított: mivel az Ideiglenes Nemzeti Kormány konkurenciát látott bennük, a II. Ukrán Front parancsnokságán keresztül megakadályozta kinyomtatásukat. Végül azonban az aprópénz-hiány mégiscsak kikényszerített néhány szükségpénzt a dél-alföldi városban is. Közülük az egyik a Szegedi Közúti Vaspálya Rt 10 filléres "bon"ja volt, melyet a társaság kalauzai 1945 október végéig minden jegyváltásnál készpénz gyanánt fogadtak el. (Lásd a XV sz. mellékletet.)* "

Szeged város

" adta ki azokat a kisalakú, bélyegekhez hasonlatos pénzeket is, melyekből ezidáig mindössze két címlet került elő: egy (lila nyomású) 10 pengős és egy eredetileg 3 pengő értékűnek készített, majd utólag 100 pengőssé "előléptetett" piros nyomatú darab. (Lásd a XVI. sz. mellékletet.)* Szekszárdon szintén forgalomba kerültek ún. "utalványjegyek". A helyi nyomdában készült pénzek címletei: 1,5, 10 és 50 pengő. (Lásd a XVII. sz. mellékletet.) Végül - de csak az ábécé szerint utolsóként - Szigetvár városát kell említenünk. Itt a Takarékpénztár bocsátott ki 1944. december 30-án egy 200.000 pengő összértékű (1, 2, 5, 10, 20 és 50-es címletekből álló) sorozatot. A "pénztári elismervény"-ek Kozári Ede nyomdájában készültek. (Lásd a XVIII. sz. mellékletet.) Végigtekintve e meglepően gazdag szükségpénz-anyagon, megállapíthatjuk, hogy szinte kivétel nélkül amatőr "művészek" tervei alapján, a lehető legegyszerűbb rajzolattal, nyilvánvaló sietséggel, elég mostoha vi-