Krankovics Ilona szerk.: Numizmatika és a társtudományok II. (Debrecen, 1996)

Garami Erika: Pénzintézetek történetének feldolgozása

Hosszú évek előkészületi munkája után jelent meg -1993-ban a Magyar Nemzeti Bank történetének első kötete, amely a kezdetektől az önálló jegy­bank alapításáig, 1924-ig terjedő időszakot dolgoz fel. A numizmatika iránt érdeklődő munkája nem egyszerű, ha ebből a munkából kíván tájékozódni, mivel önálló pénzkibocsátási fejezetei nincsenek, az egyes fejezetek külön­böző szerzői nem egyforma súlyt fektettek a pénzekre, valamint a kronológia sem egységes. A pénzkibocsátásra vonatkozó adatokat nem a numizmatiká­ban ismert és hivatkozott forrásokból merítik, így néhány számadat szokat­lan, de tárgyi tévedések is találhatók, (p. 83.). A mű írásakor vitát képezett, a korszakhatárok kérdése, mivel a köztörténet, a pénzkibocsátás, a banktörté­net fordulói nem esnek egybe. Talán ennek is köszönhető, hogy az első és második fejezetben kétszer is áttekintést kapunk a pénzrendszerről. (1. feje­zet: Kiegyensúlyozatlan államháztartás inflatorikus finanszírozása, Az inflá­ció dezorganizálja a gazdaságot, Sikertelen stabilizációs kísérletek, Az Oszt­rák Nemzeti Bank megalapítása, a 2. fejezetben Visszapillantás az osztrák pénzrendszer történetére, Az Osztrák Nemzeti Bank és a Wiener Wahrung), amely ha összefoglaló jelleggel is, de gyakorlatilag a konvenciós rendszer bevezetésétől kíséri figyelemmel a pénzkibocsátást. Középpontban természetesen az önálló jegybank létrehozására tett erőfe­szítések állnak, de párhuzamosan tárgyalja a többi magyar alakuló pénzintézet tevékenységét is. Külön alfejezetet szentel az első magyar bankjegyek kibocsá­tójának, a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknak. Minden fejezetet táblázatok sora és a jegyzetapparátus zár. A bőséges illusztráció között számos érme- és bankjegyábrázolás kapott helyet, amelyek azonban pusztán dekorációs szerep­pel bírnak. így kerülhetett a képek közé egy I. Lipót 168l-es tallér képe is. Érthetetlen, hogy 1849 utáni érme miért nem került a képek közé, csak bank­jegy. Sőt a numizmatikai képaláírások sem mindig kifogástalanok (p. 164.). A kritikai észrevételek ellenére ez a mű az egyetlen olyan magyar nyelvű kiad­vány, ahol az elmúlt több mint 200 év pénzkibocsátásáról monográfia szinten olvashatunk, még akkor is, ha egy sajátos szempontból tárgyalja az eseménye­ket. A tervezett folytatás az 1924 és 1948 közötti korszakot, a harmadik kötet az 1948-1987 közötti periódust foglalná magában. A rendelkezésre álló banktörténettel, pénzintézetekkel foglalkozó könyvek, tanulmányok, cikkek mennyisége indokolttá tenné egy a numiz­matikaihoz hasonló bibliográfiai összeállítást, amely segítségül szolgálna minden a korszakkal foglalkozó kutatónak, elsősorban a numizmatikusoknak. Jegyzetek 1 Manfred Pohl: Unternehmen und Geschichte. Mainz, 1992, Hase Koehler. p. 108. 2 Magyar Nemzeti Bank története. I. Bp., 1993, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Előszó, p. 32.

Next

/
Oldalképek
Tartalom