Krankovics Ilona szerk.: Numizmatika és a társtudományok II. (Debrecen, 1996)

Krankovics Ilona: Az 1811-es devalváció gazdasági következményei a levéltári források alapján

181 l-ben a város elöljárói a számukra is új pénzügyi helyzetet szinte önmaguknak is értelmezték. Ennek írásos emlékei a jegyzőkönyvi bejegyzések. A későbbiekben az új rendhez alkalmazkodva természetes és érthető módon végzik a különböző pénznemek közötti átváltásokat. A vonás-, bankóforint váltóforintra való átszámítása szigorúan az "átváltási skálához" igazodott.

13 Az 1811. évi devalváció nem érhette váratlanul a lakosságot. 1802-től kezdődően megjelennek az arany és ezüst kivitelét tiltó rendelkezések. A rézpénzzel való kereskedést a tiltó intézkedések ellenére nem sikerült megakadályozni. 1810-ben maga a magisztrátus folyamodik a királyi helytartótanácshoz a rézpénz megfogyatkozása miatt, mivel annak eltűnésével az adás-vevés, belső kereskedés sok akadályokat szenved. A lakosságot hirdetményében tiltja a rézzel való kereskedéstől.

14 1810 december 7-én keltezték azt a jegyzőkönyvi bejegyzést, amely szerint a bankócédulákat sokan nem akarják elfogadni, mert az a hír járja, hogy megfognak azok "stempeltetni". Szigorú utasítást kap a magisztrátus, hogy hirdesse ki, a hír nem igaz, minden "fundamentum nélkül való".

15 Debrecenben aki csak tehette vagyonát nem hagyta haszontalanul heverni. Rácz István a cívisvagyon eredetét, összetevőit elemző munkájában megállapítja, a cívisparaszt minimális készpénzt tart magánál, mihelyt felesleghez jut, befektet, kölcsönad. A devalvációt követően a források nem tudósítanak csődbejutásokról, amelynek

16 oka a pénzleértékelés lett volna. Volt egy nagyon jelentős polgárréteg, amelynek helyzetét sem az infláció, sem a pénzleértékelés nem rendítette meg. Valószínű namcsak Ibrányi királyi biztos erélyes intézkedéseinek volt köszönhető, hogy Debrecen elöljárói maradék nélkül igyekeztek elegettenni az udvar elvárásainak. Mint szabad királyi város látványos ellenállásra nem is gondolhatott. Amit tehetett nem volt több, mint országgyűlési követi útján apróbb engedmények, méltányosságok kijárása. A város gazdálkodása azonban ezekben az években megrendült. Ehhez jelentős mértékben hozzájárult, hogy az 181 l-ben beszedhetetlen hadiadót Debrecen saját házi pénztárából kellett kifizesse. Ibrányi a pénztárak ellenőrzésekor egyben felszólította a város elöljáróit azok bérbeadására. Nem volt ez új dolog, már a 18. század végétől igyekezett Bécs beleszólni a pénzfelhasználás kérdésébe. A tanács a pénztárak bérbeadásától mindvégig elzárkózott. A házi pénztárban tapasztalható pénzhiányt igen gyakran a gazdagabb polgárai által nyújtott hitelek enyhítették. Az évszázadok alatt igen jól működő, de ezekre az évekre már egyre inkább akadozó városi önigazgatás átszervezése, megújítása elkerülhetetlenné vált.