Nagy Emese Gyöngyvér - Dani János - Hajdú Zsigmond szerk.: MÓMOSZ II. (Debrecen, 2004)
Pásztor Emília: Archaeoasztronómiai kutatások az őskori Európában – két esettanulmány
vesztésétől. Délkelet-Európában még mai is élő szokás az építési áldozat, amely erőssé és szilárddá teszi az épületet. Néha azonban állat megölése helyet az építő rávesz egy férfit, hogy álljon az alapkőre és titokban megméri az árnyékát. Annak mértékét az alapkő alá téve próbálja biztosítani a megfelelő áldozatot (Frazer 1995: 129-130). Bár korunk természeti népeinél megfigyelt szokásokból nem következik, hogy Stonehenge népe ugyanilyen szokásokkal rendelkezett, de mutatja, hogy ők is észrevették az árnyékot és annak változásait. Minőségi ugrást azonban az jelentett, amikor rájöttek, hogy az árnyék változása naponta és évente szabályosan ismétlődik. Időmérésre ezt a jelenséget talán először az árnyékvetők feltalálásakor használhatták. Ennek továbbfejlesztett változatát a napórák jelentették. Az első napórát a görög milétoszi Anaximandrosz (i.e. 611-546) csillagász szerkesztette babiloni előképek alapján és a gnómon segítségével határolta el az évszakokat (Szabó-Kádár 1984: 43). Eredetileg az árnyékvetőket valószínűleg csak a napfordulók jelzésére használhatták (az évi legrövidebb és leghoszszabb árnyékok napja). Ezért gyakori neve a görögöknél a napórának heliotropion (heliosz = nap és troposz = fordulat). A napórák a természetes órákat mérték és helyhez kötöttek voltak. Vajon ismerték-e az árnyék mozgásának ezt a tulajdonságát a megalitok korában is? Erre határozott választ természetesen nem tudunk adni, de furcsa, napóraszerü díszítmények találhatók a leghíresebb ír folyosós sírokat (Newgrange, Loughcrew, Knowth) szegélyező kövek felületén (O'Sullivan 1993: 21). A brit szigeteken található kőköröket alkotó magas kőoszlopok árnyékainak mozgása is föltűnhetett (Burl 1997). De a menhirek akár megalit árnyékvetőknek, gnómónoknak is tekinthetők, és ez nincs ellentmondásban a menhirek más szakrális funkciójával. E magányos kövek a legegyszerűbb naptárak, hiszen más irányba mutat az árnyékuk télen és másfelé nyáron. SZIMBÓLUMOK „...Az antikok tekintettel voltak arra, hogy eleget tegyenek mindegyik istenüknek, nem csupán a hely kiválasztásában, ahová a templomot kellett építeniök ... hanem a forma megválasztásában is: ezért a Napnak és a Holdnak, mivel a Föld körül folytonosan keringenek, és ezzel a körforgásukkal minden jelenségre hatást gyakorolnak, kör alakúra építették a templomokat; vagy legalább megközelítőleg kör alakúra... Jupiternek, mint a Levegő és az Eg istenének, középen nyitott, porticussal körülvett templomot építettek... " (Palladio: Négy könyv az építészetről) Ma már általánosan elfogadott tény, hogy az embert a szimbólumalkotó képessége különbözteti meg az állatoktól, képes létrehozni, használni szimbólumokat és szimbólumrendszereket (Renfrew 1998). Az emberek szimbólumokkal töltötték ki a kömlöttük levő ürt, megteremtve ezáltal azt, amit összefoglaló néven civilizációnak vagy kultúrának szoktunk nevezni (Carmichael 1994, Hankiss 1998:43.) A középületeket sok kultúra tartotta a rendezett világ szimbólumainak. így a mitikus képzelet a világ képmásainak, leképezéseinek tartotta őket, melyen belül rend uralkodik, mindennek megvan a maga helye, mindennek megvan a jelentősége és értelme (Pearson 1994). így a templomok az istenek tartományai a földön, az ember mikrokozmoszai (NorbertSchulzl985, Lundquist 1993, Pannikar 1991). Az emberek mindent elkövetnek, hogy ezeket a mikrokozmoszokat a legtöbb módon és eszközzel védelmezzék. Azzal, ahogy a helyét kiválasztották, az alaprajzzal, a templomok belső osztásával, a felületek díszítésével, a választott anyaggal, amiből építették, a beszentelési ceremóniával, stb. (Hankiss 1998: 75). Stonehenge olyan, mint egy őskori kirakójáték, számtalan lehetőséget kínál a szimbólumkeresésre, most azonban csak azt vizsgáljuk meg, hogy a természetes fény milyen szerepet játszhatott az építmény életében a kora bronzkorban (Pásztor-JuhászDombi-Roslund 2000). STONEHENGE Stonehenge, a világ leghíresebb kőköre Nagy Britanniában a Salisbury Síkságon, 51,2° földrajzi szélességen található. 7000 évvel ezelőtt a Salisbury Síkságot még sűrű erdő borította. A változás akkor kezdődött, amikor az első földművesek i.e. 4000 tájékán megérkeztek és azonnal elkezdték irtani a rengeteget. A homokkövekből álló Stonehenge építésekor a területet már nagymértékben megtisztították az erdőktől. A társadalmi változást jelezték a környéken szép számban található kerek halomsírok, melyek ma is láthatók (Richards 1985, 1991). Stonehenge közvetlen környezetében 340 kerek sírhalom található és további 130-at már csak légi felvételen lehet látni. A belőlük származó régészeti leletek azt mutatják, hogy azok az emberek, akik e látványos építményt birtokolták, a leggazdagabb réteghez tartoztak. Egy jól szervezett mezőgazdaságot igénylő társadalom nyomaira bukkanhamnk Stonehenge szomszédságában (Bender 1998, Bradley 1998). A ma már csak romjaiban látható kultikus hely egy füves térség közepén állt. Hasonló ahhoz, amit most a