Nagy Emese Gyöngyvér - Dani János - Hajdú Zsigmond szerk.: MÓMOSZ II. (Debrecen, 2004)

Horváth László András – Szilas Gábor – Endrődi Anna – Horváth Attila: Megelőző feltárás Dunakeszi-Székesdűlőn

tosabban keltezhető objektumhoz (árok-, kerítésrendszerek) való viszonyuk alapján próbáltuk meghatározni. Tájolásuk egységesen É-ÉNY - D-DK-i irányú, mely a területen uralkodó szélirány hatásának tudható be. Egy-egy épület megújítása esetén megfigyelt apró tájolásbeli eltérések a telep hosszú életét bizonyítják. Két alapvető típusukat különböztethettük meg. Az egyszerűbb variánst képviselik a kétsoros 2-3 m széles, 6-9 m hosszú, 3-3, 4-4, 7-7 cölöplyukból álló szerkezetek, melyek adták az épületek túlnyomó hányadát. Külön csoportba sorolhatók azok a házmaradványok, amelyeknél két, egymástól 6-8 m-re fekvő cölöpsor között 2-5 vaskos, a szelemengerendát tartó ágasok nyomai láthatóak. Ennek külön változatát képezik ásatásunk legkülönlegesebb konstrukciói, melyek északi végét félkörívben záródó cölöpsorok alkotják (2. kép). Kuriózumszámba megy egy dupla cölöpsorral megerősített falu építmény nyoma is, melyhez északról egy, később derékszögben bekanyarodó karó sor (karám?) is csatlakozik. A feltárás legnagyobb jelentőséggel bíró objektumai a 3 db fával bélelt aknájú kút volt. E víznyerő helyeket a telep szélét határoló kisebb erek, mélyedések akkora már feltöltődött medrébe ásták, ahol fa alkotóelemeik a magas talajvízszintnek és a fölöttük elhelyezkedő vastag, mocsaras fedőrétegnek köszönhetően gyakorlatilag teljes épségben megőrződtek. Két kút négyzetes aknáját hasított tölgyfadeszkákból készítették, melyeket trapéz és négyszögletes csapolásokkal, de némely esetben a szélesebb deszkát átlyukasztva rögzítették egymáshoz (4, 5. kép). Az 568-as kútnál ily módon 11 deszkasort tudtunk dokumentálni. A több mint két méter mély kútaknát bontva megfigyelhető volt, hogy a betöltés alsó harmada - miként a kútaknán kívül eső munkagödör betöltése - szürke iszapos anyagú volt, kevés kerámiával, mely a kút használata alatt végbement föltöltődés eredménye. Felette fekete, gazdag kerámiaanyagot tartalmazó, már a felhagyása után keletkezett betöltést dokumentáltunk, mely szerint az ekkor még hulladékgödörként funkcionálhatott. A két réteg határán egy teljesen ép fekete, polírozott felületű, peremén négyoldalt 3-3 helyen átlyukasztott, kétfülű edény került elő (6. kép). A kútakna szélén több felépítményre utaló cölöplyuk nyomait is regisztráltuk. A 2399. obj. fabélése hasonló technikával készült, ám a telep nyugati szélén, kevésbé vízjárta területen építették, így jóval rosszabb állapotban maradt meg. A legkülönlegesebb típus egy, a néprajzi anyagban számon tartott, ám hazánkban régészeti kontextusból még nem ismert ún. bodonkút volt, melynek kiváló állapotban megmaradt 63x76 cm-es gyűrűjét egy idős szilfa törzséből vájták ki. A belőle előkerült bekarcolt, mészbetétes díszítésű füles edény, kiöntőcsöves bögre és egy kettőskónikus testű füles csésze a későhalomsíros időszakra keltezi a kutat. A nagyszámban előkerült gödrök közül a település keleti, és nyugati mocsaras szélén, eredetileg agyagkitermelés céljából ásott, majd hulladékgödörként használt objektumok szolgáltatták a leggazdagabb leletanyagot. Ezzel szemben a dombháton ásott objektumok jóval kevesebb leletanyagot tartalmaztak. Külön kiemelendőek azonban azok a kisméretű gödrök, melyekben hatalmas összeomlott bordadíszes hombárok töredékei voltak. Közülük az egyik, alsó felében teljesen épen maradt edényt gyakorlatilag beleásták a földbe. Az 1709-es, méhkas alakú objektumban hamus, égett betöltésében három, szájával lefelé fordított edényből, köztük két teljesen ép talpas füles bögréből (7,8. kép) álló kerámiadepót találtunk. Feltártunk még egy külön hamuzógödörrel rendelkező kavicsalapozású tűzhelyt is. Az ásatás során több árokrendszer, ill. karósor nyomaira is bukkantunk. Munkaterületünk közepén két egymással párhuzamos, kelet-nyugati irányú, egymástól 5-10 m-re lévő - de vonalvezetésében kisebb szabálytalanságokat felmutató - árok (175, 176. obj.) keresztezte a dombhátat. Mindkettő egyenes vonalban a telepet keletről, illetve nyugatról határoló természetes eredetű mélyedésbe fut, így minden valószínűséggel a dombhát területének víztelenítése, lecsapolása volt elsőrendű feladata. Átvágásai során kiderült, hogy a déli, 2-3 m széles, 1-1,5 m mély, ill. az attól északra lévő kissé keskenyebb és sekélyebb, hol V, hol pedig lapos aljú árkok a belőlük előkerült leletek alapján szintén a későbronzkorban létesültek. Utóbbi vonalán egy 2 m széles földhidat is sikerült lokalizálnunk és feltárnunk. Előkerült egy, az előzőeknél jóval sekélyebb (10-20 cm) és keskenyebb (20-30 cm) későbronzkori árok is, mely a telepet északi és nyugati irányból kerítette. Északnyugati ívénél egy bejáratot is megfigyelhettünk (9. kép), melyhez egy kisebb belső területet négyszög alakban körbekerítő, szintén bejárattal rendelkező kisárok kapcsolódott. A terület nyugati szélén találtunk egy körárkot is, belőle azonban nem került elő korhatározó anyag. A kisároktól nyugatra, egy újabb észak-dél irányú, leletanyagot nem tartalmazó karó lyukak sorából álló kerítés maradványát sikerült feltárni, mely eleinte csak szakaszosan, azonban a délnyugati ré-