Nagy Emese Gyöngyvér - Dani János - Hajdú Zsigmond szerk.: MÓMOSZ II. (Debrecen, 2004)

Farkas-Pető Anna – Horváth Tünde – Kozák Miklós: Fejér megye középső bronzkori földvárának kőanyaga. Régészeti és petrográfiai feldolgozás. I. rész

160 m. ÉNy-i oldalán erős beugrás látszik, ez lehe­tett a feljárata. Erődítés csak az ÉK-i oldalon fi­gyelhető meg. Itt a sánc belső oldala mintegy fél méter magas, a külső oldala pedig nem csap le rög­tön meredeken, hanem előbb másfél méterrel lejjebb árkot képez. A másik hely, ahol erődítésnek nyomai látszanak, a DNy-i oldal. Itt a lankás oldal ellen árok­kal van védve a vár, ennek mélysége 80 cm, szélessé­ge 2-3 m. Az árok őskori eredete kétséges. A vár bel­ső területe egyenletes, legelőnek használják. Kajászó-Várdomb régészetileg védett terület, adataink szerint a vár területét erdő borítja. Az in­nen előkerült leletanyag a Vatyai kultúra II. perió­dusába tartozik. Ásatásra 1963-ban került sor Bandi Gábor vezetésével (Teli-kutató Munkaközösség), a leletanyagot a székesfehérvári István Király Múze­um őrzi (63.49.1. - 63.93.1. leltári számtól). Az ása­tó három szelvényt nyitott (méretükről nem talál­tunk adatokat), publikáció nem jelent meg róla. A múzeum adattárában csak rajzokat őriznek. (Nováki 1952, 11, valamint ld. a székesfehérvári Szent Ist­ván Király Múzeum Adattárát) 2000 nyarán terepbejárást végeztünk a helyszí­nen. A nagy kiterjedésű löszdomb a falu temploma felett húzódik. Az egykori erődítés nyomait már csak az ÉK-i oldalon láttuk. A vár egyrészes, ma kaszálónak használj ák. A szembeni oldalon temetőt nyitottak, a vár területén kívül, ÉK-i sarkában pedig szeméttelep húzódik. A vár területe, főképp a véd­müvei erősen bolygatott állapotban vannak Min­denképpen szükségszerű lenne az 1963-as ásatás anyagát feldolgozni, hogy valóban hivatkozni le­hessen a vár kronológiai helyzetére. Kajászó termé­szeti adottságait tekintve a várban agyagfeldolgozó (pl. kerámiamüves) központot kellene gyanítanunk, de feldolgozott és közölt leletek hiányában ezt a feltételezést érvekkel nem tudjuk alátámasztani. A kőeszközök értékelése: Őrlőkövek: összesen 15 db alsó őrlőkő került elő, ebből 6 db ép, 9 törött. Alakjuk szerint félgömb alakú volt 12 db, lapos téglalap ill. szögletes 4 db. Szemcseméretük szerint közepesen durva 3 db, durva 9 db, finom 3 db volt. Méretük szerint megállapíthatóan nagyméretű 3 db, kisméretű 4 db volt. Az alsó őrlőköveken látható használati kopásnyomok: kopott őrlőfelület 11 eset­ben, cementálódott anyagberakódás a pórusokba 1 db (8. kép), teknős őrlőfelület a hosszú, egyirányú használattól 7 db, festéknyomos 1 db, frekventált őrlőfelülettel: 2 db - élesítés, ütögetés, őrlés nyo­mait is mutatva, egy sávban kopott őrlőfelület őr­léstől 3 esetben volt megfigyelhető, az őrlőfelület kiüregesedése mechanikai behatástól 4 esetben, kö­zepén mélyülés őrléstől 2 esetben, oldalai csipké­zetten letörve 1 esetben volt látható (9. kép). Az őrlőkövek felső részét képező marokkő kettő került elő, egy ép és egy törött állapotban és 2 db retusőr-mozsártörő (10. kép) Balták: 1 db bizonytalan darab - nem biztos, hogy balta volt, 2 db átfúratlan, melyből egy véső­élű, közepes méretű, kopott, csorba (11. kép), 1 db kalapács (12. kép), durva ormótlan. 1 db nyéllyukas balta, nyéllyuknál és keresztben is törve, vésőélüből kalapáccsá alakítva. A csiszolt eszközök közé tartozik 1 db simítóka­vics, 1 db félig kész amulett (?), valamint egy öntő­minta. A homokkőből készült ép öntőminta két oldalas: egyik oldala vésőélű baltát, másik oldala tűket for­mál. A balta öntőformájában levő fekete elszínező­dés feltehetőleg az öntés során alkalmazott fekecse­lés (zsiradék vagy grafitpor beleégetése a mintába) nyoma, mely arra szolgált, hogy a fém ne ragadjon az öntőformába. A vésőbalta párhuzamai: Öntő­minta Pécskáról - egész, kétrészes öntőminta, agyag­ból (Dömötör 1902, 22, 1-3). Bronzból öntött válto­zatai: a jászdózsai kincs egyik darabja (Bronzezeit in Ungarn, 1992, Kat. No. 368.), valamint a duna­kömlődi baltalelet hasonló darabjai (A bronzkor kincsei Magyarországon, 1995, 62/2), és a kölesd­nagyhangosi lelet hasonló darabja (Mozsolics 1967, 4). A párhuzamok alapján megállapítható, hogy egy korabronzkori (kömlődi típusú) baltaforma kö­zépső bronzkori továbbélését láthatjuk a leletben. A telepen az őrlés során legtöbbször a durva szemcsés kövekre volt szükség, őrlőkőnek legtöbb­ször a kovás cementációjú fínomkonglomerátumo­kat használták, ill. ezek finomabb szemcseváltoza­tait. Méretük szerint igen kis és nagyméretűek is vannak közöttük. A kopásnyomok alapján a legfon­tosabb tevékenység a gabonaőrlés volt, erre utalnak az őrlősávok, a teknősödés, és egyéb erős mecha­nikai behatástól és hosszú használattól származó kopásnyomok. Az őrlés első munkafázisaképpen az ütés a mozsártörőkkel folyhatott. Ritka esetben az őrlőköveket más funkcióra is igénybe vették: fes­tékporításra, élezésre. Nagyon kevés eszköz képvi­selte a 'baltákat', melyek között l-l darabbal elő­fordult átfúrt és átfúratlan, véső és kalapács mun­kaélü eszköz is. Egy esetben másodlagos használat­nak is nyomára buldtanhatmnk. Ezen eszközök ké­szítésére keményebb, jól polírozható nyersanyagot választottak, általában andezitet, vagy metamorf eredetű kőzetfajtákat (a térségben található helyi kőzetek).

Next

/
Oldalképek
Tartalom