Nagy Emese Gyöngyvér - Dani János - Hajdú Zsigmond szerk.: MÓMOSZ II. (Debrecen, 2004)

Kiss Viktória-Somogyi Krisztina: Újabb adatok a mészbetétes kerámia kultúrája telepeiről. Előzetes jelentés a Kaposvár, 61. út 1. lelőhely középső bronzkori településéről

az Alföldről ismert, csontból készített lószerszámzat a Dunántúlon is előkerült: szíj elosztó TokodAltáróról, zablapálca Bonyhád környékéről (BANDI 1963, Fig. 1.1; VÉKONY 1988, 72; KISS 1999, I. kép).

13 A Ménfőcsanakon és a Kis-Balatonnál feltárt telepeken talált halcsontok, pikkelyek és a Kaposvárról is említett csiga- és kagylóhéjak tanúsága szerint a halászat is fontos kiegészítő táplálékforrásról gondoskodott, emellett az összegyűjtött mészvázakat a kerámia mészbetétdíszítéséhez is felhasználták (vö. még Ordacsehi-Kis-töltés leleteivel: HONTI et al. 2002, 26). Az állatcsontanyag feldolgozatlanságával is öszszefügg, hogy keveset tudunk a hétköznapi életben használt, agancsból vagy csontból készített eszközökről.

14 Az egykorú, csontvázas rítussal temetkező népességek sírjaiban kivétel nélkül megvannak a csontból készült tűk, csüngők, apró kagylógyöngyök - ezek megléte a Dunántúlon is valószínűsíthető, de a hamvasztásos temetkezési rítus miatt ritkábban számíthatunk ezek előkerülésére. Ezért jelentősek a Kaposvárról megismert csontárak, agancskapák, átfúrt állatfog-ékszerek (4. kép 1-3).

15 Ugyanezen okból minimális információval rendelkezünk a borostyángyöngyökről is (Veszprém-Rákóczi tér II. , XII. sír; MRT 2, 243, 51/40. lh.), amelyek az Alföld egykorú kultúráinál sírokban és kincsleletekben is nagyobb számban fordulnak elő (vö. HORVÁTH 1998-1999). A kultúra telepein zajló önálló bronzmüves tevékenységet a csak a mészbetétes kerámia kultúrájára jellemző bronzékszer-típusok (tolnanémedi típusú bronzkincsek) és néhány öntőforma bizonyítja (csüngő-öntőforma Lengyelről, balta-öntőforma Pécs-Szabolcsról, lándzsa-öntőforma Balatonszóládról). Az egyedüli, hiteles feltárásból származó, Pécs-Szabolcs-Középhegy dűlőben, gödörben talált homokkő öntőforma (BANDI 1972-73, 62-64, 3. kép) mellett újabban Ordacsehiben is előkerült egy kő öntőforma-töredék (HONTI et al. 2002, 26). A Kaposvár-61. út 1. lelőhelyen több gödörben és gazdasági épületben talált, salakosra égett paticstöredékekről természettudományos vizs13 A bonyhádi zablapálca szórvány, esetleges késő bronzkori keltezése is elképzelhető. 14 A kultúra kőeszközeinek (pl. márványbuzogány Királyszentistván 10. sírjából: BÓNA 1975, 220, Taf. 218.20, Taf. 222.6; örlőkö és kovapengék Mosonszentmiklós-Jánosházapuszta sírjaiban: UZSOKI 1963, 84, XXI.t.) származási helyéről még nem készült elemzés. 15 A kisapostagi kultúra telepeiről gazdagabb agancseszköz-állományt ismerünk (pl. Balatongyörök: TORMA 1972, 10. kép). gálát nélkül nem dönthető el egyértelműen, hogy öszszekapcsolhatók-e a bronztárgyak helyi gyártásával. A településeket körülvevő egykori természeti környezetre vonatkozóan a dunántúli középső bronzkorról eddig nem rendelkeztünk információval. A Kaposvár-61. út 1. lelőhely telepét az agyagtapasztásban megmaradt enyves éger levél-lenyomat alapján mocsaras, vízparti környezet vette körül.

16 Hasonló eredménnyel szolgált a dunaalmási telep agyagtapasztás töredékeiből nyert növénymaradványok vizsgálata: a meghatározott fajok többsége irtott erdő és nedves rét határát jelezte (V. VADÁSZ 2001, 11, 6. j.). A kárpát-medencei bronzkori vegetáció és klíma rekonstruálását célzó újabb vizsgálatokból megállapítható, hogy a mészbetétes kerámia kultúrája népessége - és a tőle nyugatra élő kultúráké az óceáni klímazónában élt, amely az (Alföld keleti szélétől a Mezőföldig nyúló pannon) erdős sztyeppe zónájában élő teli-kultúrákétól alapvetően eltérő életmódot tett lehetővé. A dunántúli vegetációs zónákat tekintve az észak-dunántúli mészbetétes csoport területe a szubmediterrán és középeurópai kevert erdős régióban, míg a dél-dunántúli csoport területe a szubmediterrán tölgyerdők zónájában található (SÜMEGI-BODOR 2000, Fig. 34; VICZE 2000, 119). Érdekes ugyanakkor, hogy a dél-dunántúli csoport népessége nem vette birtokba az egész Dél-Dunántúlt, hanem a Sió, a Kapós, a Mecsek, a Dráva és a Duna által határolt területen belül maradt - az eddigi adatok alapján csak a Kapós torkolatvidékénél lépték át kissé a folyót (Regöly, Szakály). Kaposvár környéke (tehát a 61. út 1. lh. is) azonban teljes bizonyossággal az észak-dunántúli csoport területére esik.

17 A leletanyagban jelentős mennyiségű déli mészbetétes edény is megtalálható (SOMOGYI 2000, 6. kép), ami jól jelzi, hogy lelőhelyünk lakói a déli csoport 16 Az eredeti bronzkori környezet illetve az emberi hatások rekonstruálásának lehetőségeiről ld. SÜMEGI-BODOR 2000; SÜMEGI ET AL. 1996-1997. 17 A mészbetétes kerámia kultúráját tárgyaló térképes összefoglalások (BANDI 1972, 2. és 3. térkép; BÁNDI-PETRES-MARÁZ 1979, 82; BÓNA 1992, 17: Mittlere Bronzezeit III) Somogy megyét rendszerint a dél-dunántúli csoporthoz sorolták, pedig máiTorma I. felhívta a figyelmet (Patay P. gyűjtése és újabb leletek alapján), hogy a Kapós és Koppány felső folyásvidéke az északi mészbetétes népesség területéhez tartozott (PATAY 1938, IX. és XIII. térkép; TORMA 1969, 79; TORMA 1971, 32-33. és 8-12. j.; HONTI-KISS 1998, 50, 79-80. j.). Kérdéses egyelőre Somogy megye déli részén, a Rinya balpartja mentén fekvő terület hovatartozása (mivel itt észak- és dél-dunántúli mészbetétes kerámia egyaránt előkerült), illetve Baranya megye nyugati részének lakossága (a Mecsektől illetve a Pécsi-víztől nyugatra eső területről alig ismertek leletek).