Nagy Emese Gyöngyvér - Dani János - Hajdú Zsigmond szerk.: MÓMOSZ II. (Debrecen, 2004)

Kiss Viktória-Somogyi Krisztina: Újabb adatok a mészbetétes kerámia kultúrája telepeiről. Előzetes jelentés a Kaposvár, 61. út 1. lelőhely középső bronzkori településéről

ket is feltártak, amelyek a késő kisapostagi-korai mészbetétes fázishoz illetve a fiatal észak-dunántúli mészbetétes időszakhoz tartoztak (CSÁNYI 1978, 30-32). Somogyvár-Kupavárhegyen Bakay K. végzett ásatást a középkori bencés kolostor területén, az ásatáson a mészbetétes kerámia kultúrája fiatalabb időszakának telepe is előkerült. A középkori falkutatás során azonban az őskori telepjelenségek szakszerű feltárása nem történt meg, így kultúránk helyenként 30 cm vastag teleprétegéből csak szórványként értékelhető a másfélezer darab edénytöredék és egy gödör kivételével az ásatás a telepszerkezetre nézve semmilyen adattal nem szolgál (HONTI 1994a, 5-6, 1. kép, I-VII.t.; HONTI 1994b, 175-176, Abb. 4. 1-10, 12-13, Abb. 5-7). A késő kisapostagi-korai mészbetétes időszak magaslati telepe ismert Szentkirályszabadja-Kőhegy I-II. lelőhelyen is (MRT 2, 191, 44/12. és 44/13. lh; TORMA 1969c, 135-139). Míg az említett magaslati telepeknél az esetleges erődítésekről nem rendelkezünk adatokkal, a Bakonyszentlászló-Kesellőhegy I. földvárban Nováki Gy. egyértelműen a kultúra leleteivel keltezett sáncot tárt fel 1962-ben. Az előkerült leletek alapján a földvár területe már a kisapostagi kultúra idején lakott volt, a sánc építésének korát a széles eszközbenyomkodással készített mészbetétdíszes edénytöredékek alapján az észak-dunántúli mészbetétes csoport korai időszakára lehetett tenni. Ez az időszak egyben a telep életének végét is megadja, később a földvár nem volt lakott (MRT 4, 12/11. lh; NOVÁKI 1979, 78-84, 5-8. képek). Süttő-Nagysánctető erődítését - legalább két méter magas sánccal - szintén kultúránk idejére keltezik (V. VADÁSZ-VÉKONY 1982; VÉKONY 1988, 74). Barlangi telepekre is van adat: Szentgál-Mecsek-hegy-Kőlik barlangban barlangkutatók találták meg különböző régészeti korok, köztük a késő kisapostagi-korai mészbetétes időszak telepleleteit (ILON 1991, 83-95, 6. ábra 1-5). A mészbetétes kerámia kultúrája fiatalabb időszakából Pilisszentlélckről és Kesztölcről ismerünk barlangi települést (ILON 1991,92). A mészbetétes kerámia kultúrája telepein élő emberek életmódjáról a kevés hitelesen feltárt, illetve publikált település miatt még mindig meglehetősen kevés adattal rendelkezünk. Ezzel függ össze, hogy a Kaposvár-61. út 1. lelőhelyről bemutatott telepkerámia-típusokat eddig kevés lelőhelyről közöltek (a dél-dunántúli csoport hosszabb ideig lakott szebény-paperdői telepéről válogatást ld. BÁNDI-PETRES-MARÁZ 1979, 85-86. o. képein). A gazdagon inkrusztált díszedények mellett a telepeken gyakoriak a mészbetétes mintákkal kevésbé, inkább csak függőleges vagy ívelt háromszögalakban futó vonalkötegmintával díszített fazekak, urnaalakú vagy hordóalakú edények (3. kép 8-11,4. kép 5-6)." Ezeken kívül az alföldi középső bronzkori téliekről ismert házikerámia-típusok (halsütő tálak, parázsborítók, fedők, erjesztővagy pácedények) is megtalálhatók az egykorú dunántúli településeken (vö. BÓNA 1975, 250254; V. VADASZ 2001, 47, 18. t. 1-3). Ez utóbbiak közé sorolhatók a hordozható tűzhelyek is, amelyeknek a beépített rostélyos típushoz tartozó példányát Bona I. említette a lengyel-sánchegyi telepről (WOSINSKY 1896, XCIV. t. 4.), ez azonban tipológiai alapon inkább a Sánchegy urnamezős anyagához sorolható. Ezzel szemben újabban beépített edényes hordozható tűzhelyre van adat a somogyvár-kupavárhegyi telepről (4. kép 7) és Patpusztán (Patince, SK) sírból (FISCHL-KISSKULCSÁR 2001, 177). További adalékot jelent a dunántúli népesség életmódjának rekonstruálásához az állatcsontanyag vizsgálata. Archeozoológiai elemzést a kultúra telepanyagában mindmáig csupán egyetlen lelőhelyről, Ménfőcsanak-Szelesről közöltek (a telep régészeti anyagáról rövid jelentés: FIGLER 1996, 11). Bartosiewicz L. a középső bronzkori telepen 206 állatcsontból 129 háziasított állat csontját azonosította (63%), emellett 4 szarvas és 73 halcsont fordult elő (utóbbi az állatcsontanyag 35%-a). A háziasított állatok megoszlása: 60% szarvasmarha, 30% juh-kecske, 5% sertés, 5% ló.

12 A kevés és főként idős egyedektől származó lócsont magyarázata az, hogy a lovat nem húsa miatt tartották, hanem igavonásra és hátaslónak használták. Felhívja továbbá a figyelmet arra, hogy a korai és középső bronzkorban a disznó fontosabb szerepet töltött be, mint korábban (aránya a juh-kecske hátrányára növekszik), ennek okát a nedvesedő éghajlatban keresi; emellett a fent leírtakkal összhangban a disznó jelenléte is a tartósan letelepedett életmódra utal (BARTOSIEWICZ 1996, 33-34, List 1). Dunaalmáson is szarvasmarha, juh-kecske, kevesebb sertés és néhány kutyacsont került elő (V. VADÁSZ 2001, 46, 108. j.). További eredmény, hogy 11 Harc: WMM ltsz. B 101.933.1-8. 12 Az eredmények mellett az elemzés felhívja a figyelmet arra, hogy a kevés és töredékes csontanyag alapján levont következtetéseket óvatosan kezeljük, mivel kis mennyiségű mintában 1-2 csonttöredék is kiugró százalékarányt eredményezhet: pl. a Ravazd korai bronzkori telepén előkerült 4 db lócsont az összes állatcsont 0,65%-át adja, míg Ménfőcsanak-Szelesen a 6 db lócsont az archeozoológiai anyag 5%-ának felel meg.